Foci

Kikapott a Lazio és a PSG az Európa Ligában

A római csapat a hazai döntetlen után a végső győzelemre is esélyesnek vélt Sporting ellen szenvedett vereséget az Európa Ligában.

Nem született különösebb meglepetés a második számú európai kupasorozat késő esti mérkőzésein.

Amint arról beszámoltunk, a Rubin Kazany 2-2-es döntetlent játszott a PAOK Salonikivel. A görögök az első körben is ikszeltek, méghozzá a most győzedelmeskedő Tottenham ellen. A londoniak az 50. percben odahaza kerültek hátrányba a Shamrock Rovers ellen, de negyedóra alatt hármat vágtak és megfordították az eredményt.

A Tottenham meccsének négy gólja:

A B-csoportban sima győzelmet aratott a belga Standard Liege, amely 3-0-ra verte az FC Kobenhavn együttesét. A Hannover idegenben győzött a három főtáblás lengyel csapat egyike, a Poltava ellen. A kvartettet így két kör után a Liege vezeti négy ponttal.

A C-csoportban a PSV 0-1-ről fordította meg az eredmény a Rapid Bukarest ellenében. Bouma, Toivonen és az új szerzemény, Matavz is betalált. A svéd támadó a 89., a szlovén a 91. percben talált a kapuba. A másik találkozón a Legia Varsó gólgazdag meccsen múlta felül a Hapoel Tel-Avivot, lemásolva az eindhoveniek bravúrját.

A D-csoportban az első körben a román Vaslui okozta a meglepetést, miután 2-2-es döntetlent ért el a Lazio otthonában. Nos, az olaszok most sem tudtak nyerni, igaz, csütörtökön este a Sporting otthonába voltak hivatalosak. Klose még ki tudta egyenlíteni a Wolfsfinkel gólja után bekövetkező hátrányt, de aztán nem volt mese.

“Ciki” viszont, hogy a második portugál gól szerzőjét, Insuát az 50. percben kiállították, és a vendégek nem tudtak betalálni előnyben. A románok egyébként most is 2-2-t játszottak, ezúttal a Zürich ellen.

Az E-jelű négyesben a nemrég a Manchester United ellen pontot szerző Stoke City begyűrte a Besiktast, és menetel, míg a Maccabi Tel-Aviv leikszelt a Dinamo Kijevvel.

A sorozat egyik titkos esélyesének tartott Paris SG sima vereséget szenvedett a baszk Athletic Bilbao ellen. A spanyolok 100 százalékosak eddig.

OTP Bank Liga – 11. forduló
Eredmények – Európa Liga, 2. forduló
A-csoport:
Tottenham – Shamrock Rovers 3-1
gólok: Pavljucenko (60.), Defoe (62.), dos Santos (66.), illetve Rice (50.)
Rubin Kazany – PAOK 2-2
gólok: Valdez (52.), Dyadyun (66.), illetve Lazar (23.), Fotakis (81.)
B-csoport:
Standard Liege – FC Kobehavn 3-0
gólok: Seijas (57.), Felipe (72.), Kanu (79.)
Vorskla Poltava – Hannover 1-2
gólok: Kurylov (50.), illetve Abdellaoue (32.), Pander (44.)
C-csoport:
Legia Varsó – Hapoel Tel-Aviv 3-2
gólok: Ljuboja (67.), Komorowski (72., 11-esből), Radovic (89.), illetve Temile (34.), Lala (79.)
Rapid Bukarest – PSV 1-3
gólok: Alexa (28.), illetve Bouma (43.), Toivonen (89.), Matavz (90.)
D-csoport:
Vaslui – Zürich 2-2
gólok: Lopes (62., 11-esből), Temwanjera (77.), illetve Alphonse (32., 79.) kiállítva: Koch (61., Zürich)
Sporting – Lazio 2-1
gólok: Wolfsfinkel (21.), Insua (45.), illetve Klose (40.) kiállítva: Insua (50., Sporting)
E-csoport:
Maccabi Tel-Aviv – Dinamo Kijev 1-1
gólok: Micha (44.), illetve Ideye (9.)
Stoke City – Besiktas 2-1
gólok: Crouch (15.), Walters (78., 11-esből), illetve Hilbert (13.)
F-csoport:
Athletic Bilbao – PSG 2-0
gólok: Gabilondo (20.), Laskurain (45.)
kiállítva: Sissoko (PSG, 45.)
Salzburg – Slovan Bratislava 3-0
gólok: Leonardo (60.), Zarate (77.), Svento (91.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik