Foci

Először nyert otthon a Köln, kilenc emberrel kapott ki a Hertha

Claudio Pizarro az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Werder Bremennek a berlini együttes ellen.

Főhet a feje a fővárosi együttesnek, ugyanis a Hertha már a 3. percben megszerezte a vezetést, miután Ramos mattolta Mielitz kapust. Ekkor jött először Claudio Pizarro, aki a 23. percben egalizált, így 1-1-ről folytatták a felek a szünetet követően.

A második felidő elején aztán gyors egymásutánban Lell, majd a gólszerző Ramos szerezte meg második sárgáját, így közel 30 percen át kettős emberhátrányban játszott a BSC. Úgy tűnt, kibekkeli az újonc, ám az utolsó pillanatokban, egy szögletet követően érkezett Pizarro és fejjel megszerezte a győztes gólt. A brémaiak ezzel visszakaprintották a második helyet a tabellán.

A mindent eldöntő fejes:

A játéknap másik mérkőzésén az 1. FC Köln hazai pályán 2-0-ra verte a Hoffenheimet, ezzel megszerezte a most zajló bajnokságban első győzelmét saját pályáján.

Eredmények – Bundesliga, 7. forduló
Werder Bremen – Hertha BSC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Pizarro (23., 94.) illetve (Ramos (3.)
Piros lap: Lell (57.), Ramos (63.)
Köln – Hoffenheim 2-0 (1-0)
Gólszerző: Jajalo (19.), Podolski (64.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik