Foci

Buzsáky nélkül mentett pontot a QPR

A Queens Park Rangers együttese egy 94. percben esett öngólnak köszönhetően végzett 1-1-re az Aston Villával.

A Premier League egyetlen vasárnapi meccsének első félidejét a hazai pályán játszó Queens Park Rangers nyomta meg jobban, ám hiába a londoni helyzetek és mezőnyfölény, 0-0-val fordultak a felek.

Az 58. percben aztán Agbonlahor esett el Traoré szorításában a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit Bannan értékesített magabiztosan. A QPR sokáig hiába próbálkozott, az Aston Villa őrizte az eredményt, majd Traoré zsebelte be a második sárgáját, így a 90. percben kiállította a bíró.

 

Ez nem szegte kedvét ugyanakkor Neil Warnock legénységének, amely tíz emberrel is tovább támadott, majd Helguson löketét követően a labda a védő Dunne-ról a saját kapujába pattant, így 1-1 lett a találkozó vége. Az Aston Villa így tovább őrzi veretlenségét, míg a Rangers egy vesztettnek tűnő meccsből csikart ki egy pontot. Buzsáky Ákos a kispadon kezdett és ott is ragadt.

Bannan büntetője:

A két együttes a tabellán azonos pontszámmal áll a nyolcadik és a kilencedik helyen, a Villának jobb a gólkülönbsége.

Eredmény – Premier League, 6. forduló
Queens Park Rangers – Aston Villa 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Dunne (94. – öngól) illetve Bannan (58. – 11-esből)
Piros lap: Traoré (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik