Foci

Ranieri: az Inter még lehet bajnok

A rossz rajt ellenére bajnok lehet az Internazionale a csütörtökön kinevezett új vezetőedző, Claudio Ranieri szerint.

“Bajnokok alkotják a keretet. Azt az Intert szeretném a pályán látni, amelyet az AS Roma edzőjeként ellenfélként láttam. Ezek a játékosok másfél éve bajnokok voltak, mindent megnyertek, nem lettek rosszabbak” – mondta a tréner, aki Gian Piero Gasperinit váltotta a kispadon.

Az eddigi rossz szereplésről Ranieri úgy vélekedett, hogy a futballisták nem öregedtek ki, nem áldozott le a csillaguk, de számos sérülés és a balszerencse is közrejátszott abban, hogy az előző idényben az együttesnek nem sikerült megvédenie bajnoki címét, s a mostani szezonban beragadt a rajtnál.

“Most fel kell állnunk és az első perctől az utolsóig harcolnunk kell. Újra azt a csapatot szeretném a pályán látni, amely nem ismer lehetetlent, még a vert helyzetben is hisz a sikerben” – mondta az 59 éves szakember.

Az Inter három fordulót követően mindössze egy szerzett ponttal a 18. helyen áll a Serie A tabelláján. Ranieri első meccse a gárda kispadján Bolognában lesz szombaton 18 órától.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik