Foci

Huszti, Tőzsér, Juhász és Varga klubváltás előtt

Korábbi és jelenlegi válogatott labdarúgók, így Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel, Juhász Roland és Varga József is hamarosan klubot válthat.

Filipovics Vladan, a négy futballista ügyeit intéző FIFA-licences játékosügynök a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában arról beszélt, hogy közülük van olyan is, aki akár már a téli átigazolási szezonban új csapathoz kerülhet.

Szerinte erre leginkább az Anderlechtet erősítő Juhász Rolandnak, illetve a Zenitben legtöbbször csak csereként szóhoz jutó Husztinak van esélye.

Tőzsér esetében jelezte: az elvégzett munka beérett, a BL-induló Genkben érdemes még egy évet játszania, utána léphet tovább még rangosabb csapathoz, bár “klubja most jelezte, szeretnének leülni tárgyalni a folytatásról”.

“Szerintem helye lenne már a válogatottban, de nem én vagyok a szövetségi kapitány” – tette hozzá a menedzser.

Filipovics a debreceni Varga József külföldre szerződését jósolja a következő magyar “dobások” egyik legnagyobbjának. Szerint a Videotonból kitett válogatott védő, Lipták Zoltán az átigazolási szezon lejárta ellenére is talál magának majd komoly csapatot – jelenleg a Swansea teszteli – , mint ahogy a csatár Lázok Jánost is sikerült eladni Duisburgba.

A magyar futballisták nyári átigazolásai közül Gera Zoltán West Bromwich-i szerződtetését nevezte a legkiemelkedőbbnek, hozzátéve: a játékos bokasérüléséről szóló hírek nem igazak, rövidesen ott lehet a Premier League-csapat kezdő 11-ében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik