Foci

Lázárt kiállították a Samsunsporból

Felemásra sikeredett a hétközi török bajnoki a magyar védőnek: a csapat ikszelt, ő viszont két sárgát is begyűjtött a Trabzonspor ellen.

Kedvező eredmény ért el a Samsunspor a török bajnokság, a Super Lig szerdai játéknapján.

Az ellenfél ugyanis a Bajnokok Ligájában szereplő, ott pedig legutóbb az Internazionalét idegenben legyőző Trabzonspor volt az ellenfél. A vendégek meg is szerezték a vezetést a 32. percben, de Teber egyenlíteni tudott.

A 91. percben Lázár Pál, aki majdnem végigjátszotta tehát a találkozót, megkapta második sárgáját, így kiállította a játékvezető. Hogy az első lapot miért kapta nem derült ki, de a másodikat vélhetően labdaelrugásért.

A mérkőzés összefoglalója (Lázár kiállítása 3:48-nál)

A tabellát az Eskisehirspor vezeti, Lázárék a 9. helyen állnak.

Eredmény – török bajnokság
Samsunspor – Trabzonspor 1-1
gólszerzők: Teber (85.), illetve Yilmaz (32.)
piros lap: Lázár (91.)
Karabukspor – Galatasaray 1-1
Antalyaspor – Mersin 1-2
Eskisehirspor – Genclerbirligi 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik