Foci

A Roma ellen mentett pontot a Siena

Az utolsó pillanatokban engedte ki kezei közül a három pontot a Roma a Siena ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában.

Sem a Roma, sem a Siena nem kezdte túl fényesen a bajnokságot: a fővárosiak egy döntetlennel és egy vereséggel a tabella 11. helyét foglalták el a forduló előtt, míg a fekete-fehérek a Farkasok mögött a 12. pozíciót birtokolták.

A győzelmi kényszer alatt játszó Roma már az első percekben megrohamozta a Siena kapuját, de Totti és Borriello lövése is célt tévesztett. A 25. percig úgy tűnt, a vendégek állják a rohamokat, akkor azonban érkezett Pablo Daniel Osvaldo: José Angel cselezgetett a bal szélen, centerezése pedig Boriellót találta meg, aki élesen adott középre. A jó ütemben érkező argentin csatárnak már annyi dolga volt, hogy az üres kapuba passzolja a labdát (1-0).

A szünet után is a hazaiak játszottak fölényben, több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottak, de újabb találatot nem sikerült szerezniük. Nem úgy mint a Sienának: a 88. percben, amikor már szinte mindenki elkönyvelte a fővárosiak győzelmét, pontot mentett a vendég alakulat Roberto Vitiello révén (1-1).

Osvaldo gólja sokáig a Roma győzelmét jelentette:

Vitiello révén mégis ponttal távozott a Siena Rómából:

Eredmény-Seria A, 4. forduló
AS Roma-Siena 1-1 (1-0)
Gólszerző: Osvaldo (25.) illetve Vitiello (88.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik