Foci

Továbbra is nyeretlen a címvédő Olaszországban

A bajnoki címvédő Milan együttese 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével az olasz bajnokság negyedik fordulójában.

Nagyon rosszul indult a mérkőzés a Milan szempontjából, ugyanis Alexandre Patót már a 21. percben le kellett cserélni sérülés miatt, így egy újabb kulcsfigura esett ki Massimiliano Allegri amúgy is megtépázott gépezetéből.

Mindennek tetejébe Antonio Di Natale megint gólt szerzett, szűk félóra alatt előnybe került a vendég Udinese. Az első félidő további részében, illetve a második elején hiába rohamozta a címvédő a rivális kapuját, a gól csak nem akart összejönni. A 64. percben aztán a megsérülő brazilt váltó El Shaarawy egalizálni tudott, ám az első győzelmét nem tudta begyűjteni a Milan, maradt az 1-1.

Ez a gól ért egy pontot a Milannak:

Mindeközben a Juventus szurkolói irigylésre méltó helyzetben voltak: nem elég, hogy egy csodaszép stadionban tekinthették meg a Bologna elleni bajnokit, de még szép játékot is láthattak a gyepen. A Juve szinte a legerősebb összeállításában lépett pályára, majd a nyári szerzemény Mirko Vucinic révén a vezetést is megszerezte a torinói alakulat: Pirlo gurította le neki a lasztit, a montenegrói pedig a hosszú alsóba lőtt. A támadó aztán nehéz helyzetbe hozta övéit, a 46. percben ugyanis bezsebelte második sárgáját, így már a szünet előtt mehetett zuhanyozni.

A Juve vezető találata:

Mindamellett, hogy a Bologna Daniele Portanova révén egyenlített nem nagyon tűnhetett fel senkinek, hogy a vendégeknél egy játékossal több van, a torinóiak olykor hosszú percekig a saját tizenhatosán belülre szorította ellenfelét. Egy ember miatt ugyanakkor nem jött össze a győzelem a Juventusnak: Jean-Francois Gillet nagyot játszott a bolognai kapuban, így a kiscsapat pontot tudott rabolni a Zebráktól.

 

A Fiorentina könnyedén verte 3-0-ra a Parmát, a Lazio pedig a Cesena otthonában gazdagodott három ponttal. A Palermo 3-2-re nyert hazai pályán a Cagliari ellen, Miccoliék ugyanakkor a hajrában majdnem háromgólos előnyt adtak le. A tartlékos Nápoly 1-0-ra kikapott a Chievo vendégeként.

Eredmények – Serie A, 4. forduló
AC Milan – Udinese 1-1 (0-1)
Gólszerzők: El Shaarawy (64.) illetve (Di Natale (29.)
Juventus – Bologna 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Vucinic (29.) illetve Portanova (52.)
Piros Lap: Vucinic (46.)
Cesena – Lazio 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Mutu (15.) illetve Hernanes (48. – 11-esből), Klose (54.)
Palermo – Cagliari 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Zahavi (1.), Bertolo (15.), Miccoli (76.) illetve Conti (84.), Nainggolan (90.)
Chievo – Napoli 1-0 (0-0)
Gólszerző: Moscardelli (72.)
Lecce – Atalanta 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Mesbah (26.) illetve Denis (3. – 11-esből, 56.) 
Piros lap: Grossmüller (64.)
Genoa – Catania 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Palacio (29., 34.), Constant (79.)
Fiorentina – Parma 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Jovetic (46., 81.), Cerci (61.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik