Foci

Kirúgták az Inter edzőjét

A Novara elleni vereség után menesztették Gian Piero Gasperinit az olasz Inter labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Claudio Ranieri érkezhet.

A korábban a Genoa együttesét is irányító Gasperini a nyáron vette át a Paris Saint-Germain sportigazgatói székébe távozó Leonardo helyét a kék-feketék kispadján, de az 53 éves szakember azóta kudarcot kudarcra halmozott csapatával.

Az Inter augusztusban a városi rivális Milan ellen elveszítette az olasz Szuperkupát, a Bajnokok Ligája csoportkörében otthon kaptak ki a Trabzonsportól, míg a bajnokságban egy palermói zakót követett a Roma elleni hazai gólnélküli döntetlen, majd kedden este Sneijderék csúfos, 3-1-es vereséget szenvedtek az újonc Novara otthonában.

Az újabb kudarc után betelt a pohár, Gasperininek szednie kell a sátorfáját. Mindezt a klub már hivatalos honlapján is megerősítette, a közleményben megköszönték a szakember munkáját, bár a klubelnök néhány órával korábbi nyilatkozata alapján ez már nem ért meglepetésként senkit. “Nem hiszem, hogy Gasperini marad az Inter edzője. Ez egy nagyon nehéz szituáció a számára” – fogalmazott Massimo Moratti klubelnök, ami szinte egy hivatalos bejelentéssel is felért.

Az utódról Moratti egyelőre még nem tudott nyilatkozni, de a hírek alapján a legesélyesebb jelölt a milánóiak kispadjára Claudio Ranieri lehet, aki az elmúlt években a Juventus és a Roma gárdáját is trenírozta. A Chelsea volt mestere mellett többek között Luís Figo és Delio Rossi neve is felmerült a poszt lehetséges várományosai között.

A csapat mai edzését az eddig is a klubnál dolgozó Daniele Bernazzani és Giuseppe Baresi vezette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik