Foci

Kezdődik a BL-csoportkör – magyarokkal

Kedden nyolc mérkőzéssel kezdetét veszik a Bajnokok Ligája 2011-12-es szezonjának csoportküzdelmei.

Igazi ínyencségeket találhatunk a kedd esti menüben, elég csak a címvédő, egyben spanyol bajnok Barcelona és a Serie A előző kiírásának győztese, a Milan összecsapására gondolni. Az érintettek is nagyon várják már a meccset, a Barca sportigazgatója, egyben legendája például öreg barátként emlegette a lombardokat.

„Minden évben kapsz egy neves ellenfelet, a Milan pedig nekünk olyan, mint egy jó öreg barát. Jelen helyzetben Zlatan Ibrahimovic ellátogat hozzánk (a nyilatkozat óta már kiderült, hogy a svéd kihagyja a meccset – a szerk.), de számos másik nagyszerű labdarúgó lép majd pályára a Rossoneriben. Mindegyik riválisunk kemény dió a csoportban, egyiket sem szabad fél vállról vennünk. A Milan is győzni jön majd, sokat fogunk tanulni tőlük” – mondta Andoni Zubizzareta.

Massimiliano Allegri, a milánóiak vezetőedzője szerint a katalánok elleni meccs rendkívül motiválja csapatát, a cél pedig mindig a győzelem, majd a sima továbbjutás a csoportból.

A Barca otthoni mérlege eléggé ellenfélrémísztő, hiszen utóbbi 21 BL-mérkőzésén kivétel nélkül eredményes volt, s csupán kettőt veszített el a “nyerőszámból”. A Milan persze nyilván inkább abba a statisztikai adatba kapaszkodik bele, amely szerint az eddigi egymás elleni kilenc meccsből – két döntetlen és négy vereség mellett – hármat megnyert, vagyis az összmérlege egyáltalán nem nevezhető rossznak.

 

Magyar főszereplői is lehetnek a játéknapnak, példának okáért a Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval felálló belga bajnok Genk fenállása során először jutott be a legjobb 32 közé. Egyből egy nagyágyú jön szembe, ugyanis a spanyol Valencia látogat el a Cristal Arénába. Talán David Hubert, a gárda 23 éves középpályásának szavai tükrözik leginkább, hogy mennyire várják a belgák a meccset: „Olyan sztárok ellen lépünk pályára, akikkel eddig csak a Playstationön játszottunk” – mondta a labdarúgó.

A BL-főtáblát érő győztes büntetőpárbaj a Maccabi Haifa ellen:

Ha Luciano Spalletti is úgy gondolja, akkor Huszti Szabolcsnak is szoríthatunk, a magyar középpályás csapata, a Zenit Szentpétervár ugyanis az ellen az APOEL ellen lép pályára Cipruson, amely korábban még sosem játszott orosz csapattal UEFA rendezvényen. Az olasz szakember a találkozót megelőző sajtótájékoztatón elárulta, hogy majd a meccs előtt esedékes utolsó edzésen dönti el, kik azok, akik bekerülnek majd a kezdőbe. A tréner egy kicsit viccelődött is az újságírókkal, ugyanis mikor megkérdezték tőle, hogy van-e olyan játékos, akit ismer a Nicosia keretéből csak annyit felelt, egy edzőnek sem ártott még meg soha, ha feltérképezte az ellenfelet.

A Ferencvárosból Görögországba szerződő Megyeri Balázs (és az átigazolási szezon utolsó pillanatáig Németh Krisztián) klubja, az Olympiakosz is érdekelt ma, a pireusziak a francia Olympique Marseille-t látják vendégül.

Első blikkre érdekesnek tűnik még a Borussia Dortmund és az Arsenal, a Chelsea és a Bayer Leverkusen, valamint az Európa Liga-győztes Porto és a Shatkthar Donyeck meccse, a Viktoria Plzen – BATE Boriszov összecsapása pedig a kiscsapatok „háborúja” lesz.

Az első forduló mérkőzései

Kedden az E, F, G és a H jelű négyesek csapnak bele elsőként a lecsóba, íme a mai focimenü:

E csoport: Genk (belga) – Valencia (spanyol), Chelsea (angol) – Bayer Leverkusen (német)
F csoport: Borussia Dortmund (német) – Arsenal (angol), Olympiakosz Pireusz (görög) – Olympique Marseille (francia)
G csoport: APOEL Nicosia (ciprusi) – Zenit Szentpétervár (orosz), FC Porto (portugál) – Shakthar Donyeck (ukrán)
H csoport: FC Barcelona (spanyol) – AC Milan (olasz), Viktoria PLZEN (cseh) – BATE Boriszov (fehérorosz)

Szerdán a többi közt a halálcsoport, vagyis az A betűvel ellátott kvartett is pályára lép, de a többi közt a Manchester United, az Inter, a Real Madrid vagy adott esetben a Bayern München játékában is gyönyörködhetünk.

A csoport: Villarreal (spanyol) – Bayern München (német), Manchester City (angol) – SSC Napoli (olasz)
B csoport: Internazionale (olasz) – Trabzonspor (török), LOSC Lille (francia) – CSZKA Moszkva (orosz)
C csoport: Benfica (portugál) – Manchester United (angol), FC Basel (svájci) – Otelul Galati (román)
D csoport: Dinamo Zagreb (horvát) – Real Madrid (spanyol), Ajax Amsterdam (holland) – Olympique Lyon (francia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik