Foci

Először nyert az Arsenal és kapott ki a Liverpool

Győzött a Chelsea is, valamint első sikerét aratta a harmadik londoni csapat, a Tottenham is a Premier League negyedik fordulójában.

Nagy várakozás előzte meg a Premier League hétvégi fordulóját, több szempontból is. Az átigazolási szezon végén több helyen is változtak a keretek, például a szezont ramatyul kezdő Arsenalnál.

Mindenki kíváncsi volt, mire lesz képes a Manchestertől nyolcat kapó Wenger-csapat otthon, az újonc Swansea ellen. Nos, az első félidő 40. percében, egy hatalmas védelmi hibát követően Arshavin megszerezte a vezetést a londoniaknak, akik a következő összeállításban kezdtek: Szczeszny – Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs, Walcott, Frimpong, Arteta, Ramsey, Arsavin, Van Persie. Arsavint később Benayoun, Frimpongot Coquelin váltotta. Az orosz gólja volt az egyetlen a mérkőzésen, megvan tehát az Arsenal első sikere.

Az Arsenal győzelme képekben:

A szezont remekül kezdő Liverpool ahhoz a Stoke-hoz látogatott, amely az előző bajnokságban több nagycsapat dolgát is megnehezítette, és ezen a találkozón sem volt ez másként. Az Európa Liga-főtáblás kisváros együttese korán megszerezte a vezetést, Walters a 21. percben büntetőből talált be. Ezzel el is döntötte a három pont sorsát.

A tizenegyes, amely a Pool vesztét okozta:

A Chelsea eddig nem működött túl olajozottan, most viszont a Sunderland otthonában Terry 18. percben szerzett fejesgólja megalapozta azt, hogy nyugodtan és taktikusan futballozzon a londoni csapat. Sturridge az 51. percben tovább növelte a vendégek előnyét, akik így továbbra is őrzik veretlenségüket. Ji csak szépíteni tudott a 91. percben.

A Chelsea sikeres meccse:

A Manchester United ellen három, a City ellen pedig 5 gólt kapó Tottenhamnak nagyon nehéz dolga volt, mert a szezon (számára) harmadik mérkőzésén ahhoz a Wolverhamptonhoz látogatott, amely még nem kapott ki idén. Emmanuel Adebayor, a kölcsönbe érkező togói támadó mentette meg a Spurst attól a szégyentől, hogy továbbra is nulla ponttal kullogjon a mezőny végén. Később Defoe állította be a végeredményt.

A Tottenham két gólja:

Ha már megemlítettük a Manchester Cityt: Roberto Mancini együttese eddig imponáló magabiztossággal játszik, és ezt a sorozatot a Wigan ellen is folytatta a kék-fehér gárda. Agüero szerezte az első gólt (a nap leggyorsabb gólját, az 13. percben), és a meccs hátralévő részében még kétszer megtette ugyanezt, mesterhármas a javáról. A City győzelmét az sem veszélyeztette, hogy a 19. percben Carlos Tevez kihagyott egy büntetőt.

Az Everton az Aston Villával vívott középcsapatokra jellemző remek meccset, ahol majdnem a liverpooliak örülhettek, de a Villa a végén egyenlíteni tudott – természetesen a gólfelelős Agbonlahor révén.

Eredmények – Premier League
Everton – Aston Villa 2-2
gólszerzők: Osman (19.), Baines (69., 11-esből), illetve Petrov (63.), Agbonlahor (83.)
Manchester City – Wigan 3-0
gólszerző: Agüero (13., 63., 69.)
Stoke City – Liverpool 1-0
gólszerző: Walters (21., 11-esből)
Sunderland – Chelsea 1-2
gólszerzők: Ji (91.), illetve Terry (18.), Sturridge (51.)
Wolverhampton – Tottenham 0-2
gólszerzők: Adebayor (67.), Defoe (80.)
Arsenal – Swansea 1-0
gólszerző: Arsavin (40.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik