Foci

A legvégén verte a Vidi a Haladást

A bajnoki címvédő sokáig képtelen volt gólt szerezni hazai pályán az OTP Bank Liga 8. fordulójában, de a 90. percben érkezett a győztes találat.

A Videoton számára egyértelműen a győzelem lehetett a cél a Haladás ellen, a fehérváriak csak a középmezőny elején helyezkedtek el a tabellán, így a bajnokcsapat szurkolói joggal várhatták el, hogy Alvesék megkezdjék a felzárkózást.

A vendég szombathelyiek a forduló előtt két győzelmet tudtak aratni hét meccsen, így nem tűntek legyőzhetetlen ellenfélnek a címvédő számára.

A Vidi fölényével indult az összecsapás, de Halmosi hibája kellett ahhoz, hogy az első komolyabb helyzetüket kialakítsák: a Haladás játékosa egy szöglet után rosszul találta el a labdát, de javított, és belelépett Brandao közeli próbálkozásába, ami így mellé ment.

A vendégek lesgólja után Alves beadásából Evandro fejelhetett ígéretes helyzetből, de nem találta el jól a játékszert. Innentől kezdve azonban a vendégek előtt adódott több lehetőség, előbb Kenesei került lövőhelyzetbe, majd durrantott mellé, aztán Tujvelnek kellett védenie, mikor Halmosi passza után Horváth András célozta meg a hazai kaput.

A szünet előtt nem sokkal Kenesei lőtt 16 méterről, Tujvel csak kiütni tudta, de sikerült szögletre menteni az érkező szombathelyiek előtt.

A második félidő elején lesgólt lőtt a Vidi is, igaz, Evandro találata nem tűnt szabálytalannak. Az utolsó fél órára fordulva Gosztonyi próbálkozása jelentett veszélyt, ekkor Rózsának kellett hárítania.

A bajnok ismét fölényben futballozott, a 83. percben Rózsa mutatott be hatalmas bravúrt Nikolic fejesénél. A végén a vendégek csapatkapitánya, Tóth Péter megkapta a második sárga lapját, a Videoton pedig emberelőnyben gólra váltotta a fölényét. A 90. percben Mitrovic ívelt lágyan a kapu elé, Vaskó üresen maradt, fejese pedig a kapu jobb oldalában kötött ki (1-0).

A Haladás közel volt a bravúros pontszerzéshez, végül azonban Paulo Sousa együttese kibrusztolta a győzelmet, és érvényesítette a papírformát.

Eredmény – OTP Bank Liga, 8. forduló
Videoton FC-Haladás Sopron Bank 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3447 néző. Vezette: Fábián Mihály
Videoton: Tujvel – Brachi, Vaskó, Caneira, Oliveira – Gosztonyi (Nikolics, 75.), Sándor, Mitrovic, Elek (Walter, a szünetben), Evandro (Vinicius, 92.) – Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa
Haladás: Rózsa – Schimmer, Nagy II G., Korolovszky, Tóth P. – Nagy I G. (Búrány, 81.), Rajos, Iszlai, Horváth A. (Kovács I., 71.) – Kenesei (Oross, 90.), Halmosi. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Vaskó (90.)
Sárga lap: Brachi (34.), Vaskó (58.), Evandro (66.), illetve Tóth P. (31., 89.), Rajos (77.), Rózsa (87.)
Piros lap: Tóth P. (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik