Foci

Siófokon lubickolna tovább a Loki

A pontveszteség nélkül álló listavezető pénteken újabb győzelemre készül az OTP Bank Ligában.

A válogatott két sikeres mérkőzése után a nyolcadik fordulóval folytatódik a labdarúgó NB 1, pénteken 18 órától a Siófok-Debrecen összecsapás nyitja a küzdelmek sorát.

A házigazda Balaton-partiak a 10. pozíciót foglalják el a bajnokságban, hazai pályán legyőzték az Újpestet és a Kaposvárt, gólnélküli döntetlent játszottak a címvédő Videotonnal, az eddig a Debrecen mellett szintén százszázalékosan álló Győri ETO viszont 1-0-ra nyert Siófokon.

Horváth Károly csapata legutóbb a Diósgyőr otthonában szenvedett vereséget. A mai mérkőzés előtt a vezetőedző elmondta, a hajdúságiak ellen tudásuk legjavát kell majd nyújtaniuk, de megpróbálnak mindent megtenni a jó eredmény elérése érdekében. Az előző szezonban mindenesetre a Siófok oda-vissza verte a Debrecent, hazai pályán 4-1-re diadalmaskodott a Balaton-parti együttes.

A vendég Loki az új idényben ennél jobb bajnoki rajtot elképzelni sem tudott volna magának, hét mérkőzésből hetet megnyert Kondás Elemér csapata, így szurkolóik joggal bizakodhatnak az újabb sikerben.

“Továbbra sem foglalkozunk azzal, hogy milyen sorozat van mögöttünk, ez egy új mérkőzés lesz. A siófokiak nagyon veszélyesek tudnak lenni, minden csapatnak figyelni kell rájuk, különösen hazai pályán, de természetesen azon leszünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, ennek érdekében mindent meg is teszünk” – mondta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér.

A vendégek az elmúlt napokban az U21-es nemzeti csapatnál szereplő Bódi Ádámmal, és a felnőtt válogatott mérkőzésein bevetett Varga Józseffel együtt keltek útra, de az csak pénteken dől el, hogy ők pályára lépnek-e Siófokon.

OTP Bank Liga, 8. forduló
BFC Siófok – DVSC-TEVA
Siófok, 18 óra. Vezeti: Vad II. István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik