Foci

Fellegekben járnak a német fociszurkolók

Az Ausztria felett aratott parádés győzelem után a szakértők azt sajnálják, hogy nem most kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság.

Joachim Löw legénysége a 6-2-es sikerrel elkápráztatta a több mint 50 ezres közönséget pénteken este a gelsenkircheni stadionban, és a szakemberek szerint a csapat bombaformában van. Nem csoda, hogy több millió német drukker már most abban reménykedik, hogy a 2012-es Európa-bajnoki címet senki nem veheti el majd Németországtól, amelynek válogatottja a nyolc selejtezőn elért nyolc győzelemmel elsőként jutott ki a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re.

Gelsenkircheni gáláról írtak a szombati lapok, kiemelve a Real Madrid sztárjának, a török származású, kettős állampolgár, de a német válogatott mellett döntött Mesut Özilnek a játékát. A 23 éves, rendkívül tehetséges középpályás szinte egyedül fektette két vállra az osztrákokat, miközben szemet gyönyörködtető módon három gólt szerzett. Igaz, az elsőt a szombati lapok már Klosénak tulajdonították, mondván, hogy a csatár Özil labdájába még beletette a lábát, a találat azonban minden kétséget kizáróan a Brémából egy évvel ezelőtt a spanyolokhoz igazolt középpályás érdeme.

De Özil nem az egyedüli német labdarúgó volt, aki kiváló teljesítményt nyújtott. A két “lengyel”, Miroslav Klose és Lukas Podolski ismét igazolta, hogy a szövetségi kapitány nem véletlenül bízik bennük, Bastian Schweinsteiger ezúttal is a csapat lelke és fő “robotosa” volt, míg a legfiatalabbak, André Schürrle és a szupertehetségnek kikiáltott, 19 esztendős Mario Götze bizonyították, hogy helyük van a legjobb tizenegyben.

Az elmúlt évek legsikeresebb edzőjének tartott Joachim Löwnek a jövőt illetően nincs könnyű dolga. De nem azért, mert csapata nem ütné meg a megfelelő szintet, hanem éppen ellenkezőleg: német labdarúgó szövetségi kapitányt régóta nem “gyötörhette” úgy a bőség zavara, mint Löwöt. Az edzőnek az elkövetkező időszakban a legfőbb feladata az lesz, hogy a rendelkezésére álló 25-30 labdarúgó közül kiválassza majd a lehető legjobb tizenegyet.

Löw érdeme, hogy az idősebbek – Ballack, Frings és a többiek – mellőzése árán olyan fiatal tehetségeket épített be a csapatba, akik nemcsak valóban rendkívüli képességekkel rendelkeznek, de fűti őket a bizonyítási vágy. A legnagyobb a választék a középpályán és a támadó szekcióban, ahol Özil mellett Schweinsteiger és Müller helye biztos, miközben ott van még a már említett “őstehetség” Mario Götze, a Müllerrel a Bayernben bámulatos kettőst alkotó Tony Kroos, továbbá Podolski, Schürrle, Khedira és a többiek.

A kapuban Manuel Neuer helye biztos, miközben már mögötte tolonganak a nálánál is fiatalabbak, a védelemben a csapatkapitány Philipp Lahm mellett legkevesebb nyolc egyforma képességű játékos pályázik a további posztokra, miközben az egyetlen előre tolt csatári posztért a góllövő cipőjét ismét megtaláló Mario Gomez és a Bayernből a Lazióhoz igazolt Miroslav Klose verseng.

Mindezek alapján a legvérmesebb szurkolói remények: a német válogatott kiválóságai a csapatból legfeljebb egymást szoríthatják ki, a lengyel-ukrán torna dobogójának első helyéről azonban a Löw-legénységet senki nem szoríthatja le.

Így parádéztak a németek Ausztria ellen:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik