Foci

Kikaptak az U21-esek az írországi Eb-selejtezőn

Vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.

Róth Antal szövetségi edző a Gulácsi – Szokol, Fodor, Kálnoki Kis, Sváb – Bódi, Kiss M., Iszlai, Balázs – Gosztonyi, Futács összeállítású kezdő tizenegyet dobta csatába az írországi Sligóban, de a házigazdák jobban kezdtek, és Robert Brady találatával már a 15. percben vezettek.

A szünetre mégsem kellett hátránnyal vonulniuk a magyar fiataloknak, miután Bódi Ádám gólpassza után Futács Márkó a 38. percben bevette az írek kapuját, így egyenlítettek a mieink.

A vezetést azonban nem sikerült átvenni, sőt, a második félidő közepén Rhys Murphy ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz. A végén ráadásul Iszlai Bence a kiállítás sorsára jutott, az utolsó perceket emberhátrányban futballozta végig a magyar válogatott, egyenlíteni pedig nem sikerült.

Róth Antal együttese így vereséggel kezdett az Európa-bajnoki selejtezők 7. csoportjában, ahol még az olaszokkal, a törökökkel és a liechtensteini válogatottal is meg kell küzdeniük.

Eredmény – U21-es Eb-selejtező
Írország – Magyarország 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Brady (15.), Murphy (69.) illetve Futács (38.)
Kiállítva: Iszlai (82.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik