Foci

Rudolf Gergely Görögországban folytatja

A magyar labdarúgó-válogatott egyik erőssége Telkiben egyezett meg a Panathinaikosz képviselőivel.

Több külföldi hírportál is megpendítette szerdán, hogy Rudolf Gergelyt kölcsönadja az olasz élvonalban szereplő Genoa együttese, a haon.hu értesülései szerint pedig már létre is jött az üzlet. A támadó egy évig szerepel majd a 103 éves athéni klubnál, amely fennállása során húsz bajnoki címet és tizenhét Görög Kupát nyert, legutóbb pedig második lett a hazai pontvadászatban.

Honfitársunk számára nem lehet ismeretlen a vendégszereplés, ugyanis az előző szezon második felét a kiesés ellen – végül eredménytelenül – küzdő Bariban töltötte.

 

A 26 éves Rudolf Nyíregyházán, majd a Nancy együttesénél nevelkedett, 2007-ben szerződtette le őt a DVSC-TEVA, mellyel a 2009-10-es idényben a Bajnokok Ligája főtábláján is járt. 2008 óta szerepel a magyar válogatottban, a pénteki, svédek elleni Eb-selejtezőre készülő támadó eddigi 21 mérkőzésén hétszer talált be.

A görög együttes támadósora jelentős változáson esett át: Djibril Cissé, Sidney Govou, Luis García Sanz, valamint Vangelisz Manciosz is máshol folytatja pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik