Foci

Az Újpest vezetői nem nevettek Fehér Csaba viccén

A Hollandiából a nyáron hazatért játékos máris távozik Újpestről, miután a klubelnök őrizetbe vétele után bilinccsel ment a székházba.

Ahogy azt már a magyar átigazolásokat összefoglaló cikkünkben jeleztük, Fehér Csaba két és fél hónap után távozik az Újpest csapatától. A 35 éves futballista nyáron tért haza a NAC Breda együttesétől, de már kereshet is magának új csapatot, miután közös megegyezéssel felbontották a szerződését.

A háttérben fegyelmi vétség áll, Bartha Csaba ügyvezető igazgató az Újpest honlapján idézte fel az eseményeket. “A klub elnökének őrizetbe vételét követően másnap egy játékos egy bilincset hozott be a székházba. Az esetet a klub alkamazottjai és az Újpest FC-hez közel állok felháborítónak, gusztustalannak érezték, semmint jópofa viccelődésnek. Az edzést követően Mészöly Gézát, az akkori vezetőedzőt és Balajcza Szabolcs csapatkapitányt megkértem, jöjjenek fel az irodámba, akik kérdésemre elmondták, nem tudják, hogyan és ki által került az a tárgy a székházba. Természetesen a klubvezetés tudni akarta, hogy kinek a nevéhez kapcsolható ez a sértés. Miután két hét után sem derült ki semmi, nem érezte senki, hogy bocsánatot kérjen, összehívtam a játékosokat, és kénytelen voltam a keret megbüntetését bejelenteni. Ezt hallva Fehér Csaba bevallotta az érintettségét, de megpróbálta – ahogyan azóta is folyamatosan megpróbálja – elbagatellizálni az esetet. Ezek után Fehér Csaba szóváltásba keveredett velem, és olyan hangnemet ütött meg, amely nemcsak engem, de a többi játékost is megdöbbentette. A következő fejlemény az volt, hogy Fehér Csaba kérte szerződése felbontását, amelyet a tulajdonosi körrel folytatott egyeztetés után elfogadtunk” – idézi Bartha szavait az ujpestfc.hu.

A vezető hozzátette, Leo Beenhakker sportigazgató és Zoran Szpisljak vezetőedző is egyetértett a döntéssel. Bartha elmondta, emberileg és szakmailag is nagyot csalódtak Fehérben, a klubelnök és családja pedig “teljes megdöbbenéssel” értesült a válogatott futballista tettéről, akit nem ilyen embernek és játékosnak ismertek meg.

Újpesten most amúgy is nehéz viccesnek lenni, a csapat ugyanis hét forduló után még nyeretlen, két megszerzett pontjukkal jelenleg a 15. helyen állnak a tabellán a lila-fehérek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik