Foci

Prukner László lehet a Zalaegerszeg edzője

A Ferencvárostól távozó, egykori kaposvári sikeredző újra vidéken vállalhat munkát. Első bajnokiján a Fradi ellen kell a kispadra ülnie.

Az eddig az OTP Bank Ligában nyeretlen ZTE labdarúgócsapata a hét elején megvált eddigi trénerétől, a rutinos Csank Jánostól.

A hetedik fordulót követően mindössze egy pontja van a zalai együttesnek, a Vasas elleni hazai mérkőzésen született meg az a döntetlen (1-1), előtte és utána teljes sikertelenség.

Nagy Ferenc, a klub tulajdonosa sokáig kitartott Csank mellett, de aztán mégis elváltak útjaik. Nos, a ZTE vezetősége a DigiSport információi szerint Prukner Lászlót nevezheti ki a csapat élére. A csatorna kedd reggeli műsorában az elnök nem erősítette meg az információt, de nem is cáfolta azt, mindössze annyit közölt, vidéki klubbal sikereket elérő szakember veheti át a szakmai irányítást.

Meglehetősen pikáns a tény, ha igaz, és akkor finoman fogalmaztunk. A kaposvári sikeres évek után a Ferencvárossal tavaly bronzérmet szerző, de az idén pocsék mérleget produkáló (EL-kiesés, két pont a bajnokságban) tréner éppen a zöld-fehérek ellen mutatkozhat be a bajnokságban a válogatott két mérkőzése miatti szünetet követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik