Foci

Détári Lajos a Ferencváros új szakmai igazgatója

A korábbi világválogatott játékost nevezte ki a Fradi vezetősége az OTP Bank Ligában szenvedő labdarúgócsapat élére.

„Ha Détári lesz, eret vágok” – szólt egy komment Kubatov Gábor, a Ferencváros elnökének facebook oldalán kedd délután. Reméljük, azért a mentőszolgálatot nem kellett értesíteni a bejelentést követően.

Merthogy Döme lesz az új tréner az Üllői úton, hivatalosan szakmai igazgató. Détári Lajos legnagyobb magyarországi sikereit a Honvédban érte el 1980 és 87 között, a Ferencvárosban összesen egy évet játszott, 1993-ban. 61-szeres válogatott, a Frankfurt, az Olympiakosz, a Bologna, az Ancona egykori játékosa, közönségkedvence.

Edzőként Nagyváradon kezdett, számtalan állomása volt (Csepel, Honvéd, a vietnámi LG-ACB Ha Noi, Haladás, Tatabánya, Diósgyőr, Nyíregyháza, a görög Panserraikos, Unione FC Budapest, Felsőpakony, Sopron, a görög Poros, Siófok, a szlovák Tornala), de sehol sem töltött el egy évnél több időt. Legutóbb Vecsésen dolgozott.

Információink szerint a Ferencváros két hete kereste meg Détárit, de Döme nem érezte biztosnak a helyzetét, hiszen több jelölt is volt a kispadra.

Hivatalosan Nagy Tamás lesz a vezetőedző, hiszen Détárinak nincs megfelelő papírja a munkához. A kapusedzői feladatokat Balogh Tamás látja el – ez azt jelenti, távozik a posztról Kakas László.

A Ferencváros hét fordulót követően mindössze két ponttal „büszkélkedhet”, még egy meccset sem nyert az OTP Bank Liga 2011-12-es szezonjában. Prukner László aki nagy valószínűsséggel a Zalaegerszeg trénere lesz a jövőben – a tavalyi bronzérem után ezzel a játékoskerettel nem tudott mit kezdeni.

A csapat idő előtt kiesett az Európa Ligából (az Aalesund ejtette ki a zöldeket), a bajnokságban pedig nagyon nem megy. Az egykori kaposvári tréner az ötödik forduló után állt fel a kispadról, helyét ideiglenesen, két mérkőzésre Nagy Tamás vette át. Vele sem tudott előrébb jutni a csapat, hazai pályán vereség a Haladástól, majd idegenben a Vasastól, rúgott gól nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik