Foci

Álbúcsú a Népstadiontól – még mindig

Elviekben „kettős rangadót” rendeztek az elmúlt vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban. Időzavar és szubjektív visszapillantás.

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában megtartott Vasas Híd – Ferencváros (2-0) találkozó és az előtte rendezett „All Stars” mérkőzés minden volt, csak “kettős rangadó” nem. Helyette egy anakronisztikus próbálkozás, egy ostoba ötlet megvalósulását szemlélhettük az igazán felejthető 90 perc során.

„Szeretnénk visszahozni a régi kettős rangadók hangulatát az utolsó, Puskás Stadionban rendezendő bajnokin” –érkezett alig két héttel ezelőtt egy közlemény a Vasastól. A 100 éves angyalföldiek marketingese előre borítékolhatóan mellélőtt ötletével. Kapkodás, buta, időszerűtlen idea volt az egykori Népstadionba vinni ezt a bajnoki találkozót.

Mellesleg a kettős rangadó fogalmával sem voltak tisztában a szervezők. A Honvéd, az MTK, a Vasas, a Ferencváros és az Újpest részvételével zajlott két bajnoki egymás után a létesítményben labdarúgásunk fénykorában. Azok voltak a kettős rangadók. 50-70 ezer ember előtt. Nem a vergődő magyar foci vergődő klubjainak és egykori legendáinak kényszeredett összeeresztése.

Valóban komolyan gondolták a szervezők, hogy emelt jegyárakkal, egy átlagban 2000 néző előtt játszó Vasas és egy manapság csak 4-5 ezer embert megmozgató Ferencváros összecsapása úgynevezett régi hangulatot teremt? Vagy azt gondolták, elég csak a mezt, a sajnos lejáratott csapatnevet kitenni a kirakatba, és dől a nép, meg a lé?

Rögtönzésként értelmezhetjük a marketingfogást, hiszen a szezon előtt híre hamva sem volt a Puskás Ferenc Stadion búcsúmeccsének. Nagy jóindulattal 4 ezer ember ült a kongó lelátókon. Be kell látni, a drukkerek már rég elköszöntek ettől a stadiontól – sokan a magyar focitól is. Voltak annyira bölcsek, hogy még azokra a rangadókra vették meg jegyüket, amelyeken látványos, alázatos játékot láthattak, és mindezt előre tudták.

Ez történt a főmérkőzésen – csak a rend kedvéért:

A Vasas pénztárcája manapság nem túl vastag, mégis két mérkőzésre (a Roma és a Fradi ellen) kibérelte a Puskás Ferenc Stadiont. A válogatott 4 millió forint plusz áfa ellenében játszhat a kultikus helyen, a klubok drágábban. A hírek szerint az angyalföldiek csomagban kapták meg a stadiont, körülbelül 6 millió forint plusz áfáért.

Nos, a jegyek 1800, 2500, 3500 és 6800 forintba kerültek – a sima Vasas-bajnokin 1500 forintot kell leszurkolni egy ülőhelyért. Ha 3000 fizetőnézőt és a 2500 forintos jegyárat vesszük alapul, akár össze is jöhetett a stadion bérleti díja, a Roma-meccsel együtt pedig talán némi hasznot is hozott a kaland. Talán.

Merthogy kaland volt ez, nem más, amely jó fényt semmiképp sem vetett a piros-kékekre márpedig egy marketingfogás célja nem lehet más. Az fcvasas.com oldalon még kedden este (!), két nappal az esemény után is hirdették a „kettős rangadót”, amelynek első felvonásáról, a két klub korábbi legjobbjainak gálameccséről egyetlen fotót sem találtunk az oldalon. „Normáliséknál” ilyenkor álláshirdetést adnak fel: „Budapesti sportegyesület kommunikációs és marketing szakembert keres” jeligével.

A sorok írója 30 éves. Soha nem látott jó magyar focit, és még csak nem is a magyar foci ellensége – még mielőtt érkezne a szokásos kritika, hogy az újságírók csak pocskondiázni tudnak. De az átgondolatlan, álprofi pszeudó események, a sportágat még mélyebbre taszító ötletek bosszantják.

A focit divatból szidalmazóknak pedig ilyen eseményekkel nem kell feladni a labdát. Mert kegyetlenül lecsapják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik