Foci

A győzelem lenne a legjobb edző az Üllői úton

A hét forduló után is nyeretlen FTC megbízott edzője, Nagy Tamás az első sikertől várja a megváltást.

A Fradi hetedik bajnoki mérkőzésén is nyeretlen maradt, a Puskás Ferenc Stadionban kikaptak a Vasastól.

A a zöld-fehérek megbízott edzője, Nagy Tamás a magabiztosságot hiányolta a támadásoknál.

“Megint gólt kaptunk az elején, lehetetlen helyzetbe kerültünk. Utána felálltunk, rengeteg lehetőségünk volt, de ezt a játékot gólra játsszák. Nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz velem, csak a csapat érdekel, láttam, hogy lépegetünk előre. Tudom, hogy egy siker mindent megváltoztat majd” – mondta Nagy Tamás.

Marijan Vlak, a piros-kékek mestere a három pontnak örült, a többin még dolgozni kell: “A küzdelem dominált a mérkőzésen. Muszáj volt megszerezni a három pontot, egy nagy múltú csapat volt az ellenfelünk. A jövőben több kell ennél, de képesek lehetünk ennél jobb játékra. Pontosabb passzokra lesz szükség, és nagyobb keménységre a középpályán.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.