Foci

A Vasas is legyőzte a Fradit

A Vasas-híd együttese 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost az utolsó Puskás Ferenc Stadionban rendezett bajnokin.

Összefoglaló: A ferencvárosi szurkolók már a találkozó előtt nemtetszésüknek adtak hangot, el lehet képzelni hogyan reagáltak arra, hogy már a negyedik percben vezetést szerzett a Vasas a Puskás Ferenc Stadionban. Bárányos Zsolt végezhetett el szabadrúgást a bal szélen, középre ívelése után a zöld-fehér védelem mondott csődöt, Kovács Gábor pedig közelről a hálóba lőtt (1-0).

A folytatásban a Fradi nyomott, ám Nagy Tamás legénysége egyszerűen képtelen volt a kapuba találni, Rósa Dénes több ízben is rossz döntést hozott, míg Oláh Lóránt egy ízben egy kettő az egy elleni szituációt rontott el.

Fordulás után nem sokkal Felipe Félix állt be a „vendégekhez”, ettől aktívabb is lett a Ferencváros, ám egy angyalföldi szempontból szerencsés szituáció után Bárányos növelte tovább a piros-kékek előnyét (2-0). Ezt követően hitehagyottá vált a Fradi, még a legutolsó pillanatokban akadt a csapatnak egy nagyobb helyzete, ám kimaradt, a gárda pedig ismét pont nélkül maradt.

A két együttes All Star-csapata 1-1-es döntetlennel vezette fel a „Népstadionban” lejátszott utolsó magyar bajnokit.

Eredmény – OTP Bank Liga 7. forduló
Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző, Vezette: Szilasi Szabolcs
Vasas-Híd – Ferencváros 2-0 (1-0)
Vasas: Ilizi – Kulcsár D., Gáspár, Kovács G., Sütő – Simek (Ferkó, 66.), Farkas B., Bárányos (Radványi, 87.), Arsic (Bakos, a szünetben) – Dajic, Simic Vezetőedző: Marijan Vlak

Ferencváros: Jova – Fülöp N., Csizmadia, Otten, Sváb – Jovanovic (Felix, 55.), Júnior, Tóth B. (Somalia, 79.), Maróti, Rósa (Fito, 73.) – Oláh Vezetőedző: Nagy Tamás

Gólszerzők: Kovács G. (4.), Bárányos (69.)
Sárga lap: Bakos (50.), Kovács G. (61.), Farkas B. (85.), illetve Maróti (50.), Felix (68.)

92. PERC: A legvégén még egy újabb ferencvárosi helyzet maradt ki. A Vasas-Híd 2-0-ra megnyerte a mérkőzést és bezsebelte első győzelmét az OTP Bank Liga 2011-12-es szezonjában.

CSERE 88’
Vasas
Radványi váltja Bárányost.
SÁRGA LAP 85’
Farkas B., Vasas
Somaliát rántotta le.
SZÖGLET 80’
Vasas
Kicsúsztatta egy védő.
CSERE 79’
Ferencváros
Somalia be, Tóth le.

77. PERC: Bárányos lőhetett egy szép angyalföldi akció végén, fölé-mellé.

SZÖGLET 76’
Ferencváros
Maróti találta el rosszul a labdát.

75. PERC: Tóth Bence próbálkozott egy távoli lövéssel, Kovács fején csúszott meg a labda, nem sokkal ment kapu mellé.

CSERE 73’
Ferencváros
Rósa helyett Fitos a pályán.

69. PERC: Farkas Balázs ívelt Ferkóhoz aki lövéssel próbálkozott, Jova védett nagyot, azonban balszerencséjére a labda egy vődre, majd onnan az üresen álló Bárányoshoz pattant, a rutinos középpályásnak nem okozott gondot közelről az üresen maradt kapuba továbbítania, 2-0!

GÓÓÓL 69’
Bárányos, Vasas
Szerencséje volt a “hazaiaknak”.
SÁRGA LAP 68’
Felipe, Ferencváros
Szó szerint lekezelte a labdát.

68. PERC: A nemrég beállt Ferkó vállalkozott lövésre, blokkolták a kísréletét.

SZÖGLET 67’
Vasas
Sütő csúsztatását vágták ki a védők.

66. PERC: Felipe Félix beállásával aktívabb lett támadásban a Ferencváros, ám hiába a zöld-fehérek jobb játéka, egyelőre hiányzik a gól a Fradi játékából. A második félidő egyébiránt lüktetőbb az elsőnél.

CSERE 66’
Vasas
Simek helyére érkezik Ferkó.
SÁRGA LAP 61’
Kovács Gábor, Vasas
Félixet könyökölte le.

59. PERC: Egy balról érkezett beadást Oláh fejelt vissza, Félix elől Gáspár mentett bravúrral. A szögletből ezúttal sem lett semmi.

SZÖGLET 57’
Ferencváros
Veszélytelen volt.
CSERE 55’
Ferencváros
Felipe Félix váltja Jovanovicot.

52. PERC: Oláh húzta meg a jobb szélt, középre ívelt, Ilizi vadászta le a labdát egy ferencvárosi fej fölül.

SÁRGA LAP 50’
Maróti, Bakos
Előbbi buktatásért, utóbbi amiért megrúgta Tóth Bencét.
CSERE 46’
Vasas
Bakos jön Arsic helyére.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Ferencváros
Megy a második félidő.

46. PERC: Tóth Bencének pakoltak oda egyet, így veszélyes helyen kapott szabadrúgást a Ferencváros, Rósa a sorfalba bombázott, a játékvezető pedig véget vetett az első félidőnek.

39. PERC: Fülöp ívelt középre, Oláht azonban szerelte Gáspár.

35. PERC: Két ferencvárosi vezette egy angyalföldi védőre a labdát, ám Oláh egy egyszerű passzt is rövidre szabott, így csak egy szöglet, abból pedig egy semmi lett a vége.

32. PERC: Na, majdnem növelte előnyét a Vasas! Simek tekert középre a jobb oldalról, Simic pedig csukafejessel próbálkozott, a labda az oldalhálóban kötött ki, de elég veszélyes akció volt!

SZÖGLET 28’
Ferencváros
Ilizi húzta le a labdát.

26. PERC: Újfent Ilizinek kellett képben lennie, csizmadi löketét tolta ki a léc alól. A szögletnél aztán tisztáztak a védők.

23. PERC: Saját izenhatosa előtt előtt vesztett labdát a Vasas, Rósa elé került a játékszer, Ilizi azonban védte a rutinos középpályás próbálkozását.

16. PERC: Újfent a Ferencváros fiatal középpályása próbálkozott a tizenhatos előteréből, Ilizinek szurkolnia kellett, hogy a labda elkerülje a hosszú alsó sarkot.

13. PERC: Tóth Bence durrantott rá egy lekészített labdát, fölé.

9. PERC: Egyelőre nem tudott érdemben hozzátenni a Fradi a meccshez, igaz a Vasas oldaláról is csak az egy gólt lehet kiemelni.

4. PERC: Bárányos végzett el szabadrúgást a bal szélről, középen ide-oda pattogott a labda, majd Kovács Gábor eszmélt a leggyorsabban és közelről a hálóba lőtt, 1-0!

GÓÓÓL 4’
Kovács Gábor, Vasas
Bárányos szabadrúgása után talált be közelről.
SZÖGLET 3’
Vasas
Felszabadítottak a védők.

1. PERC: Piros-kékben a “hazaiak”, túlnyomórészt fehérben a Fradi.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
A Vasas kezdett.
Nagyon kevesen mentek ki a mérkőzésre.

0. PERC: A ferencvárosi szurkolók többféle nyelven is felhívták a játékosok figyelmét arra, hogy itt lenne ideje három pont megszerzésének. “ÉBRESZTŐ” – áll magyarul a transzparensen, illetve ezt is skandálták a bejövetelkor.

Íme a két kezdőcsapat:

Vasas-Híd: lizi – Kulcsár, Gáspár, Sütő, Arsic – Kovács G., Farkas B. – Simek, Bárányos, Dajic – Simic Vezetőedző: Marijan Vlak

Ferencváros: Jova – Fülöp, Csizmadia, Otten, Sváb – Jovanovic, Rósa, Maróti, Tóth B., Junior – Oláh Vezetőedző: Nagy Tamás

Előzmények: Sem a „hazai” pályán játszó Vasas-Híd, sem a Ferencváros nem teszi ki a szezon eddigi részét az ablakba. Hat mérkőzés alatt mindössze négy pontot sikerült összehozni a két félnek összesen, két-két döntetlen, illetve négy-négy vereség a mérleg mind a két oldalon, így nem csoda, hogy már nem Komjáti Andrásnak (utódja Marijan Vlak) és Prukner Lászlónak (eddigi segítője, Nagy Tamás ült a helyére) hívják a két vezetőedzőt.

Vasárnap kora este a Puskás Ferenc Stadionban randevúzik a két csapat, ugyanis az utolsó „kettős rangadóval” (a bajnokit a két gárda All Star-csapatainak összecsapása előzte meg) búcsúztatják a sokat megélt létesítményt, amelyet lebontanak, majd újjá építenek.

A mérkőzés játékvezetője Szilasi Szabolcs lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik