Foci

NB1, 7. forduló, beharangozó 2.0

Vasas-FTC „kettősrangadó” lesz a Puskás Stadionban , az Újpest Debrecenbe merészkedik, a Kecskemét udvariatlan vendég lehet Szombathelyen.

A Debrecen elvileg már előre hozzászámolhatja a három pontot a meglévő 18-hoz. A viszontagságos közelmúltú Újpest pontszerzéséhez bravúr kellene.

A lila-fehérek edzője, Zoran Spisjak érthetően nem is a Debrecen elleni meccsről, hanem az általános várakozásairól, terveiről beszélt, melynek lényege, hogy javul a csapata állapota, ennek megfelelően egyre többet és többet vár el tőlük.

Kondás Elemér, a Loki mestere ennek ellenére óva int mindenkit attól, hogy könnyedén vegye a vendégeket: „Nem szabad az eddigi eredményeiből kiindulni. Az Újpest akár a Diósgyőrt is legyőzhette volna. Érvényes, amit a bajnoki rajt előtt mondtam: mindenki mindenkit legyőzhet, így állunk hozzá a mérkőzéshez.”

DVSC-TEVA – Újpest FC 16 ó (m1, ÉLŐ)
Debrecen, Vezeti: Iványi Zoltán

Furcsa kettős rangadó lesz a lebontás előtt álló Puskás Ferenc Stadionban. Aki igazi rangadót akar látni, már 16 órakor a lelátón kell lennie, ekkor kezdődik a két nagymúltú, de szomorú jelenű klub All Star-csapatainak összecsapása, 18 órakor pedig az utolsó előtti Vasas játszik az azonos pontszámmal (2 pont) és egyaránt győzelem nélkül álló FTC-vel.

A két csapat közös nevezője a Vasas jelenlegi edzője, Marijan Vlak valaha ült a Fradi kispadján is. Most szerényen optimista: „Van annyi kvalitás a csapatban, hogy győzni tudjanak. Ehhez azonban az kell, hogy harcoljanak egymásért.”

Vasas-Híd – Ferencváros 18 ó (SPORT2, ÉLŐ)
Puskás Ferenc Stadion, Vezeti: Szilasi Szabolcs

A Szombathelyi Haladással nagyot fordult a világ két hét alatt. Legyőzték a ZTE-t, majd múlt héten a Ferencvárost is. Most meg karnevál van a vasi városban, ünnepi lenne, ha elpáholnák a Kecskemétet.

Csakhogy: „A KTE masszív, támadó szellemű, összeszokott gárda, erős, rutinos kerettel, jó edzővel. Az egész város, karneválozik, a magunk módján mi is szeretnénk hozzájárulni az ünnephez, győzni akarunk” – mondta Aczél Zoltán, a Hali edzője.

Haladás Sopron Bank-Kecskeméti TE 18 ó
Szombathely, Vezeti: Vad II. István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik