Foci

Csank János távozik Zalaegerszegről

A hét forduló után is nyeretlen ZTE labdarúgócsapatának kispadján megtörtént a váltás. A klub bejelentette, már nem Csank a vezetőedző.

Amint arról beszámoltunk, a Zalaegerszeg 5-1-es vereséget szenvedett az OTP Bank Liga hetedik fordulójában Győrben. A csapatnak ez volt a hatodik buktája a szezonban.

A találkozó után Csank János vezetőedző azt mondta, még hazabuszozik az együttessel, de hogy a munkát tudja-e tovább folytatni, már nem tudja, nem rajta múlik.

Nos, a ZTE FC szombaton hivatalos közleményben tudatta, elköszön a mesteredzőtől.

“Csapatunk az idei szezonban 7 mérkőzésen csupán egy pontot szerzett, amivel a tabella utolsó helyét foglalja el. A klubvezetés ma délelőtt értékelte a kialakult helyzetet és úgy ítélte meg, hogy az eddigi negatív széria mind a szakmai stábban, mind pedig a keretben változásokat tesz szükségessé!

A klub vezetése és a szakmai stáb között lefolytatott megbeszélés és egyeztetés után a vezetőség megköszönte Csank János közel hároméves zalaegerszegi munkáját, többek között az Európa Liga szereplést, és Magyar Kupa döntőjében való részvételt. További sok sikert kívánunk a Mesternek!” – szólt a kommuniké.

A klub vizsgálja majd a játékosok felelősségét is, az új vezetőedzőt pedig a hét elején nevezi majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik