Foci

Eto’o már szombaton pályára lépne az Anzsiban

A Rosztov ellen máris játszana az Anzsi Mahacskala frissen igazolt labdarúgója, a kameruni Samuel Eto'o.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes futballista Moszkvába érkezése után, első sajtótájékoztatóján elárulta, hogy nem sokat tud új csapatáról, ugyanakkor hangoztatta, hogy a klubváltásban nem a pénz játszotta a főszerepet.

“Még kevés az információm az Anzsiról” – mondta Eto’o, majd folytatta: “Azt persze tudom, hogy itt futballozik Roberto Carlos, akivel pályafutásom elején együtt játszottam a Real Madridban. A pénz is fontos persze, része a labdarúgásnak, de nem a legfőbb szempont számomra. Szeretnék barátságos környezetben jól és eredményesen focizni, ez sokkal inkább motivál.”

Arra a kérdésre, hogy hány gólt tervez a szezon hátralévő részében, diplomatikusan felelt a kameruni: “Sosem gondolkodok ennyire előre. Az a fontos, hogy jól érezzem magam, csakúgy mint a csapattársaim, és akkor jönnek az eredmények.”

A Rosztov elleni bajnoki mérkőzésen – a négyszer is Afrika legjobbjának választott  – Eto’o már kész lenne pályára lépni, igaz bemutatkozására csak 10-15 percet szánna: “Remélem, hogy legalább ennyi időt kapok majd hétvégén, de ettől függetlenül akár éjszaka, akár nappal, bármikor kész vagyok a játékra.”

A 30 éves támadó – aki az olasz Internazionalétól igazolt át az Anzsihoz három évre, mintegy 26 millió euróért – sajtóértesülések szerint minden idők legjobban fizetett játékosa lesz azzal, hogy idényenként 20 millió eurót kap majd fizetés gyanánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik