Foci

Brazil öröm, argentin bánat

A Libertadores Kupa-győztes Internacional hódította el a dél-amerikai Szuperkupát az Independientével szemben.

A brazil együttes a Copa Sudamericanát elhódító argentin gárda otthonában 2-1-es vereséget szenvedett az első felvonáskor, a visszavágót az Internacional stadionjában rendezték.

A meccs hőse a még csak 22 éves Leandro Damiao volt, aki egymaga két gólt szerzett a találkozón: első ízben két védőt is megvert, mielőtt jobb külsővel a hálóba lőtt volna, majd egy elkótyavetyélt labdára csapott le és emelt át a kapujából kirobbanó Hilario Navarro felett. Nem csodálkozunk, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban látványos gólt szerző, eddig kétszeres brazil válogatott tehetség megszerzéséért minden követ megmozgat a Tottenham.

A második félidőre az Independiente megváltozott taktikával futott ki, ez pedig bejött, ugyanis az odavágón is eredményes Maxi Velazquez szépíteni tudott, majd kis híján az egyenlítés is meglett Marco Perez helyzeténél, Muriel kapus védett nagyot.

A találkozó összefoglalója:

A slusszpoén a végére maradt a 83. percben büntetőhöz jutott a brazil együttes, a labda mögé álló Kleber pedig nem hibázott, ezzel az Internacional története során másodszor hódította el az 1988 óta megrendezésre kerülő dél-amerikai kupát – az elsőt 2007-ben húzta be a csapat.

Eredmény – dél-amerikai Szuperkupa, visszavágó
Internacional (brazil) – Independiente (argentin) 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Damiao ( 20., 25.), Kleber (83. – 11-esből) illetve Velazquez (49.)
A kupát az Internacional nyerte meg 4-3-as összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik