Foci

Barca-Milan a BL-ben, Tőzsérék a Chelsea ellen

Véget ért a tippelgetés, Monacóban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája új idényének csoportbeosztásait.

A 2011-2012-es szezon BL-sorsolása a szokásoknak megfelelően zajlott, az UEFA a koefficiensek alapján (az előző öt év teljesítményét és az adott bajnokság erejét figyelembe véve) már előre négy kalapba sorolta a csapatokat, de egy esetleges halálcsoport így is elképzelhető volt.

A címvédő Barcelona útjába az AC Milant sodorta a sors keze, ez lehet az egyik slágerpárharc az új szezonban. Mellettük a fehérorosz BATE Boriszov és a cseh Viktoria Plzen kapott helyet, valószínűleg a tavaszt ők már nem élik meg a BL-ben.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a belga Genknek lesz nehezebb dolga, az angol ezüstérmes Chelsea, a spanyol bronzérmes Valencia és a német második Bayer Leverkusen ellen léphet majd pályára Tőzsér Dániel és a selejtezőben hőssé váló Köteles László. A Huszti Szabolcsot is soraiban tudó Zenit Szentpétervár talán a ránézésre legkönnyebbnek tűnő négyesbe került, ellenfelük az Európa Liga címvédője, de a nyáron meggyengülni látszó FC Porto, az ukrán Sahtar Donyeck és a ciprusi APOEL Nicosia lesz.

Kőkemény és kiegyenlített csata várható az A-csoportban, ahol a négy topliga egy-egy képviselője, a Bayern München, a Villarreal, a Manchester City és a Napoli küzd majd meg a két továbbjutó helyért.

A Real Madrid megkapta “szokásos” ellenfelét, az Olympique Lyont, a franciák mellett pedig az Ajax és a Dinamo Zágráb vár José Mourinho tanítványaira. A Manchester United csoportjában a Benfica, a Basel és a román bajnok Otelul Galati kapott helyet, míg a selejtezőből továbbjutó Arsenal a német bajnok Dortmunddal is megküzd a Marseille és az Olympiakosz mellett.

A 2010-es győztes Internazionale a CSZKA Moszkva, a Lille és a Trabzonspor ellen harcolhat a nyolcaddöntőbe jutásért.

A sorsolás után a 2010-2011-es szezon legjobb Európában szereplő futballistáját is díjazták, az Európai Sportújságírók Szövetségének szavazatai alapján Lionel Messi kapta az elismerést. A Barca argentin klasszisa mellett csapattársa, Xavi, valamint a nagy rivális Real Madridnál futballozó Cristiano Ronaldo került be az első háromba.

Bajnokok Ligája 2011-2012 – a csoportok
A-csoport: Bayern München, Villarreal, Manchester City, Napoli
B-csoport: Internazionale, CSZKA Moszkva, Lille, Trabzonspor
C-csoport: Manchester United, Benfica, Basel, Otelul Galati
D-csoport: Real Madrid, Olympique Lyon, Ajax, Dinamo Zagreb
E-csoport: Chelsea, Valencia, Bayer Leverkusen, KRC Genk
F-csoport: Arsenal, Marseille, Olympiakosz, Borussia Dortmund
G-csoport: FC Porto, Sahtar Donyeck, Zenit Szentpétervár, APOEL Nicosia
H-csoport: Barcelona, AC Milan, BATE Boriszov, Viktoria Plzen
A sorsolás után a pontos menetrendet is meghatározták, így kiderült, hogy az első játéknapon, szeptember 13-án rendezik majd a Barcelona-AC Milan összecsapást.


A sorsolásról élő, szöveges közvetítés keretében számoltunk be, az alábbiakban visszaolvashatják az eseményeket!

Nincs meglepetés, az Európai Sportújságírók Szövetségének szavazatai alapján Lionel Messi lett a 2010-2011-es szezon legjobb Európában szereplő futballistája.

A sorsolásnak vége, a csoportbeosztás lenti táblázatunkban olvasható, de még hátra van az előző szezon legjobb Európában szereplő labdarúgójának megválasztása! Az első háromba bekerült jelöltek: Messi, Cristiano Ronaldo és Xavi.

F-csoport: a német bajnok Dortmund az Arsenal, a Marseille és az Olympiakosz ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

B-csoport: a Trabzonspor az Interhez is ellátogat majd.

E-csoport: Tőzsér Dániel és Köteles László a belga Genk színeiben a Chelsea-vel, a Valenciával és a Leverkusennel mérkőzik!

H-csoport: a cseh Viktoria Plzen a Barcával és a Milannal is találkozik.

D-csoport: a Dinamo Zágráb a Real Madriddal is megmérkőzik.

C-csoport: az Otelul Galati a Manchester United, a Benfica és a Basel mellé jutott.

G-csoport: a ciprusi APOEL Nicosia a Porto, Sahtar és a Zenit mellé került.

A-csoport: Bayern, Villarreal, Manchester City, Napoli – kőkemény csoport.

Lothar Matthaus korábbi magyar szövetségi kapitány a színpadon, ő segít majd a negyedik kalapnál.

H-csoport: belehúzott a BATE Boriszov, a Barcelonával és a Milannal meccselhetnek.

C-csoport: a Basel a MU és a Benfica mellett.

E-csoport: nem lesz könnyű dolga a Leverkusennek a Chelsea és a Valencia ellen.

A-csoport: a Manchester City a Bayern és a Villarreal mellé jutott.

F-csoport: az Olympiakosz jutott az Arsenal és a Marseille mellé.

D-csoport: az Ajax megkapta a Realt és a Lyont.

G-csoport: Huszti Szabolcs csapata, a Zenit a Porto és a Sahtar mellé került.

B-csoport: a francia bajnok Lille az Interrel és a CSZKA Moszkvával fog megküzdeni.

Következik a harmadik kalap, Ruud Gullit már meg is érkezett a terembe.

B-csoport: az Internek a CSZKA Moszkva jutott.

A-csoport: két selejtezőből bekerült alakulat, a Bayern és a Villarreal egy négyesben.

H-csoport: Barcelona, Milan – a halálcsoport fele már megvan, bár a Manchester City már nem kerülhet ide.

G-csoport: a Porto a Sahtart kapta.

E-csoport: kemény párharc lesz a Chelsea-Valencia összecsapás is.

F-csoport: a Marseille a selejtezőből bekerülő Arsenal ellenfele lesz.

C-csoport: a Benfica került a MU csoportjába.

D-csoport: egy szokásos párharc jön, Real Madrid-Lyon!

Sir Bobby Charlton segédkezik majd a második kalapos csapatok sorsolásánál.

Elkezdődött a sorsolás az első kalapos csapatokkal! A Bayern München az A-, az Inter a B-, a Manchester United a C-, a Real Madrid a D-, a Chelsea az E-, az Arsenal az F-, a Porto a G-, a címvédő barcelona pedig a H-csoportba került. Ennek sok jelentősége még nincsen.

A szokásoknak megfelelően Gianni Infantino, az UEFA főtitkára ismerteti majd a sorsolás menetét és a szabályokat. Először a bunda elleni harc fontosságáról és a financiális fair play bevezetéséről ejtett pár szót.

Luís Figo a színpadon, ő 2002-ben a Real Madriddal lett BL-győztes. Paul Breitner, a németek legendája, valamint a 2012-es müncheni finálé nagykövete szintén segédkezik majd a sorsolásnál.

A címvédő Barcelona csapatkapitánya, Carles Puyol rövidgatyában és pólóban a terembe hozza a BL-trófeát. Leo Messi is megtapsolja.

Hamarosan kezdődik a sorsolás Monacóban! Jelenleg az elmúlt szezon legszebb pillanatait vetítik a helyszínen, ilyenkor szokás szerint egy kicsit még várni kell a lényegre, de már nem sokáig.

Előzmények:

Szerdán este véget értek a BL-selejtezők, kialakult a főtáblára kerülő 32 futballcsapat mezőnye, ma pedig már azt is megtudjuk, hogy ősszel milyen mérkőzések várnak a csapatokra és a szurkolókra a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az együtteseket nyolc darab négyes csoportra osztják, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az elmúlt öt évben a nemzetközi kupaporondon elért eredmények, valamint az adott bajnokság ereje alapján már előzetesen elkészítette a sorsolásnál alkalmazott kiemeléseket. Ez alapján akár a Barcelona, AC Milan, Manchester City, Dortmund összeállítású halálcsoport is létrejöhetne…

Két magyar érdekeltségű csapat is megtalálható a főtáblán, a Huszti Szabolcsot alkalmazó Zenit Szentpétervár orosz aranyérmesként a harmadik, a Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval a csoportkörbe jutó belga KRC Genk pedig a negyedik kalapba került.

Tegnap az is kiderült, hogy a Török Labdarúgó Szövetség a bundabotrány miatt visszavonta az aranyérmes Fenerbahce automatikus indulási jogát, helyettük az ezüstérmes Trabzonspor csapata várja a 17 óra 40 perckor kezdődő sorsolást.

A sorsolásnál alkalmazott besorolások

1-es kalap: Barcelona, Manchester United, Chelsea, Bayern München, Arsenal, Real Madrid, FC Porto, Internazionale

2-es kalap: AC Milan, Olympique Lyon, Shatkhar Donyeck, Valencia, Benfica, Villarreal, CSZKA Moszkva, Olympique Marseille

3-as kalap: Zenit Szentpétervár, Ajax, Bayer Leverkusen, Olympiakosz, Manchester City, Lille, Basel, BATE Boriszov

4-es kalap: Borussia Dortmund, Napoli, Dinamo Zagreb,APOEL Nicosia, Trabzonspor, KRC Genk, FC Viktoria Plzen, Otelul Galati

Ajánlott videó

Olvasói sztorik