Foci

„Mindannyian hősök vagyunk” – Köteles

A kedden este a Bajnokok Ligája selejtezőjében két büntetőt is hárító Köteles László szerint ő csak tette a dolgát.

Amint arról már írtunk, a Köteles László és Tőzsér Dániel vezette Racing Genk együttese az idegenbeli 2-1-es vereség után hazai pályán büntetőkkel gyűrte le a Maccabi Haifát a Bajnokok Ligájában, így a belga bajnoki címvédő ott lesz a csoportkörben.

A magyar kapus a tizenegyespárbaj során két ízben is védeni tudott, így nem csoda, ha a meccs embereként emlegetik, ő azonban szerény maradt egy ilyen teljesítmény után is: „Ezen a meccsen mindenki hős volt. Köszönöm a csapattársaimnak, hogy két gólt is lőttek a rendes játékidőben, illetve hogy mind a négy büntetőjüket érvényesítették. Én csak azt tettem, ami a dolgom” – idézi a belga nieuwsblad.be honfitársunkat.

Így babonázta meg a Maccabi játékosait Köteles László:

Az első hazai gólt jegyző Jelle Vossen előbb örömködött, majd kicsit a múltba révedt: “Fantasztikus érzés. Nagyon jó úton haladunk tavaly óta és ennek meg is lett az eredménye. Kilenc évvel ezelőtt, amikor a Genk először bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, akkor még csak egy labdaszedő fiú voltam, meg a meccsek elején ráztam a zászlót a kezdőkörben, most meg játszani fogok a sorozatban. Elképesztő!”

Hogy kivel játszik majd a csoportkörben a Genk? Még nem tudni, ám csütörtökön mindenre fény derül a monacói sorsoláson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik