Foci

A célegyenesben bukta el Szabics csapata a BL-főtáblát

Hazai pályán 2-0-ás vereséget szenvedett a Sturm Graz a BATE Boriszov ellen, így a fehéroroszok jutottak a BL csoportkörébe.

Sturm Graz 1-1-es első mérkőzés után fogadta hazai pályán a BATE Boriszovot, és Szabics Imrével a kezdőben nem titkolt szándékuk volt az osztrákoknak, hogy szeptemberben ők is ott legyenek a BL csoportkörében.

Ehhez azonban a fehéroroszoknak is volt egy-két szavuk: már 23 másodperccel a kezdés után megtornáztatták Gratzei kapust, sőt a 12. percben már majdnem meg is szerezték a vezetést, de az osztrák hálóőr ismét a helyén volt.

A hazaiak részéről Szabics próbálkozott a gólszerzéssel, de lövései vagy a kapusban, vagy a védőkben mindig elakadtak. Nem úgy, mint Alekszander Volodko bombája, aki Oleknovich passza után 20 méterről hihetetlen erővel lőtte ki a jobb felsőt (0-1).

Bombagóllal szerzett vezetést a BATE:

A második félidőben érthető módon kinyíltak az osztrákok az egyenlítés reményében, azonban a BATE Boriszov játékosai nem akarták kényelmetlenné tenni saját maguknak a folytatást, biztos ami biztos szereztek még egy gólt: a 70. percben egy szabadrúgás után Marko Simic 7 méterről fejelt a hálóba (0-2).

A fehéroroszok második találata:

Ekkor már minimum három találatnyira volt a Sturm a BL-csoportkörtől, és mivel a graziak nemhogy hármat, egyet sem lőttek, ezért 2-0-ás ausztriai győzelmével, és összetettben 3-1-es sikerével a BATE Boriszov jutott a Bajnokok Ligája-főtáblájára, a Sturm Graz pedig az Európa Ligában folytathatja a nemzetközi kupaszereplést.

Benfica az idegenbeli 2-2-után hazai környezetben 3-1-re, simán legyőzte a holland Twentét, pedig az összecsapás első félideje még nem hozott gólt, igaz a luzitánok szinte percenként alakítottak ki nagyobbnál nagyobb ziccereket. A szünet után azonban nem kellett sokat várni, a 46. percben Alex Witsel ollózva vette be a hollandok kapuját: egy szabadrúgás után a labda az üresen álló belgához jutott, aki látványos mozdulattal szerezte meg a vezetést (1-0).

13 perccel később érkezett a következő portugál gól, Luisao fejjel talált be, majd a 65. percben ismét Witsel villant: jó negyven méterre a kaputól remekül lépett ki a leshatáron, és a befejezésnél nem hibázott, már hárommal ment a Benfica (3-0).

A találkozó végén összejött a szépítés a Twentének Ruiz fejese révén, de így is 5-3-as összesítéssel a Benfica lesz ott a legjobbak között.

Így verte a Benfica a Twentét:

A Koppenhágában 3-1-es sikert elérő cseh Victoria Plzen otthonában biztosította be a BL-csoportkört, pedig a dánok szerezték meg a vezetést a Bolanos gólja után. A szünetben úgy tűnt, hogy felszívták magukat a Plzen játékosai, ugyanis Bakos a 67. percben, majd Duris a lefújás előtt bevette a Köbenhavn kapuját, így végül 5-2-vel jutott tovább a cseh alakulat.

Az Udinese-Arsenal (1-2) találkozóról bővebben ide kattintva olvashat, a Rubin Kazany-Olympique Lyon (1-1) mérkőzésről szóló cikkünket pedig itt találja!

Eredmények-Bajnokok Ligája-selejtező, rájátszás, 2. mérkőzések
Benfica-Twente 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Witsel (46., 65.), Luisao (59.) illetve Ruiz (85.)
továbbjutott a Benfica 5-3-as összesítéssel
Sturm Graz-BATE Boriszov 0-2 (0-1)
Gólszerzők:
Volodko (36.), Simic (70.)
továbbjutott a BATE Boriszov 3-1-es összesítéssel
Viktoria Plzen-FC Köbenhavn 2-1 (0-1)
Gólszerzők:
Bakos (67.), Duris (90.) illetve Bolanos (32.)
továbbjutott a Victoria Plzen 5-2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik