Foci

Megveszi magát az MTK

Az MTK megvásárolja az MTK Hungária FC labdarúgó Zrt.-t, amelynek többségi tulajdona eddig Várszegi Gábor cégeinek tulajdonában volt.

A Népszabadság Online keddi cikke szerint a kék-fehér klub szempontjából kedvező feltételekkel köttethet meg az üzlet, mivel egyelőre jelképes összegért vásárolhatja meg a Zrt.-t.

A nol.hu úgy tudja, hogy a fizetendő pénz nagyobb részét egy hosszú távú, évtizedes távlatú szerződés keretein belül kell majd törleszteni. A változásokat maga Várszegi Gábor kezdeményezte.

A továbbiakban ugyancsak a klub működteti tovább az agárdi Sándor Károly Akadémiát, melyre a Liverpoolal kötött megállapodás, a játékoseladások, illetve a hat kiemelt futballakadémiának járó állami támogatás (ebből 200 millió forint megy a Velencei tó partjára) jelenti a fedezetet. A terület és a hozzá tartozó épület Várszegi tulajdonában marad, de azt a Sándor Károly Alapítvány eddig is bérelte a tulajdonostól.

A futballcsapat működési feltételei a következő két évre biztosítottak, még úgy is, hogy az idén már egyből visszajutna az élvonalba a kék-fehér gárda.

Frissítés: Az MTK hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a jövőben az MTK SE (elnök: Deutsch Tamás) negyven, az MTK Hungária FC (elnök: Bukor Ferenc) harminc, Domonyai László (az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója) húsz, Tamási Zsolt (a Sándor Károly Akadémia igazgatója) pedig tíz százalékban birtokolja majd a labdarúgócsapatot.

A tulajdonosok alkotta igazgatótanács elnöke Dr. Deutsch Tamás lesz.

A klubhonlapon olvasható kommüniké

“16 rendkívül sikeres év után Várszegi Gábor és a Fotex-csoport új tulajdonosoknak adta át az MTK-t.

Egy rendkívül sikeres korszak zárult le klubunk életében. Az elmúlt 16 esztendőben négy bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet és két Szuperkupa-győzelmet gyűjtött be labdarúgó csapatunk. 2001 óta működik a Sándor Károly Akadémia, mely több mint 50 labdarúgót adott a profi élvonalnak. A növendékek közül húszan igazoltak külföldre, többek között a Liverpool, a Tottenham, a Manchester City és az Inter csapataiba. Az U19-es válogatott Eb-bronzérmében 12, az U20-as vb-bronzérem megszerzésében 9 játékosunk vett részt. Kétszer is előfordult, hogy az MTK minden csapata aranyérmes lett a bajnokságban.

Az MTK rendkívül sokat köszönhet Várszegi Gábor tulajdonosnak, aki profi klubot csinált az MTK Sportegyesületből. A számtalan felsorolt siker mellett elsőként hozott világhírű edzőt Magyarországra Henk Ten Cate személyében (Barcelona, Chelsea, Ajax, Panathinaikosz). A nagy múltú klubok közül az MTK elsőként honosította meg a női labdarúgást, és elsőként hozott létre labdarúgó akadémiát, mely szeptember 1-jén ünnepli tizedik születésnapját, és amely mára egy világhírű labdarúgó iskola lett. 2008-ban a volt akadémisták alkotta MTK Európa legfiatalabb átlagéletkorú csapataként nyerte meg a nemzeti bajnokságot.

Az MTK köszöni Várszegi Gábornak ezt a fantasztikus 16 évet!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik