Foci

Máris megvan Fabregas első gólja a Barcában

A Barcelona együttese 5-0-ra verte a Napolit a Joan Gamper Trophyért vívott mérkőzésen, hétfőn este.

A katalánul Trofeu Joan Gamperként emlegetett serlegért minden év augusztusában vívnak egy találkozót, általában a Barcelona bajnoki idénykezdete előtt – mivel a spanyol futballsztrájk miatt elmaradt az első forduló, így ez idén is összejött. A gránátvörös-kékek így emlékeznek meg a klub egyik alapítójáról, későbbi játékosáról és elnökéről.

2011-ben az SSC Napoli látogatott a Nou Campba a trófeáért, azonban az olasz bajnokság előző idényének harmadik helyezettje egy súlyos veréssel volt kénytelen hazautazni. Történt, hogy egy tipikus barcelonai akció során Iniesta, Adriano volt a labda útja, utóbbi pedig remekül tálalt a friss szerzemény Cesc Fabregas elé, aki rögvest meg is szerezte első gólját a Barca felnőttcsapatának színeiben a 26. percben (1-0).

“Könnyű dolgom volt”
Cesc Fabregas második mérkőzését játszotta le nevelőegyesületében és rögvest meg is lett az első találata. A világ- és Európa-bajnok spanyol középpályás így értékelt:
“A csapattársaim megkönnyítették a dolgomat. Az Arsenalban kicsit szabadabban játszhattam, itt sokkal fegyelmezettebben kell futballozni, de ez is fekszik nekem. Nagyon örülök, hogy megvan az első gólom a Barcelonában, ez egy fantasztikus meccs volt, ki is élvezem a pillanatot.”

Szinte fel sem eszmélhetett az addig is alárendelt szerepet játszó olasz gárda, ismét Iniesta villant, a pengés középpályás a vendégvédelem mögé löbbölt, Seydou Keita pedig megduplázta a hazai előnyt (2-0).

Fordulás után Lionel Messi járt közel a gólhoz, szabadrúgását azonban még a keresztlécre tudta tolni Morgan De Sanctis kapus, ám a kipattanóból Pedro be tudott találni, már három volt közte (3-0). Az argentin zseni aztán kétszer „állt bosszút” a hálóőrön a védés miatt, előbb közelről (4-0), majd egy jól eltalált lövéssel vette be a vendégkaput (5-0), így Pep Guardiola fiai elég magabiztosan tartották otthon a trófeát.

Itt nézheted meg a találkozó mind az öt gólját:

Az 1966 óta megrendezésre kerülő minitornát már 35-ször nyerte meg Katalónia büszkesége, ezzel toronymagasan vezeti az örökranglistát, a második a sorban a Köln a maga két elsőségével. Kilenc együttes dicsekedhet még egy-egy sikerrel, köztük az Újpest is, amely még 1970-ben végzett az élen a házigazda mellett a Dinamo Moszkvát és a Schalke 04-et megelőzve.

A Joan Gamper Trophyért 1997 óta a korábbi négy helyett csak két csapat küzd meg.

Eredmény – Joan Gamper Trophy, döntő
Barcelona – Napoli 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Fabregas (26.), Keita (31.), Pedro (62.), Messi (66., 77.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik