Foci

Elnézést kértek Prukner Lászlótól

Nagy Tamás, a Ferencváros megbízott vezetőedzője úgy is elnézést kért, hogy nem állt szándékában megsérteni kollégáját.

„Nem állt szándékomban azt az embert megsérteni, akivel 14 fantasztikus hónapot dolgoztunk együtt itt, a Ferencvárosnál! Amennyiben mégis ezt tettem volna, akaratomon kívül, ezúton kérek elnézést tőle” – mondta a Fradi megbízott trénere, aki egy hazai pályán, a Haladás ellen 2-1-re elveszített mérkőzéssel debütált vezetőedzőként a zöld-fehér kispadon.

Mint ismert, Prukner László múlt hétfőn nyújtotta be lemondását Kubatov Gábornak, az FTC elnökének és Orosz Pálnak, a Zrt. vezérigazgatójának, a két vezető pedig kedden el is fogadta azt. Az előző idény bronzérmese rosszul kezdte a mostani bajnokságot, hat forduló alatt még nem sikerült nyerni és döntetlenből is mindössze kettő jött össze. A gárda így csak a 13. a tabellán.

Eleinte úgy tűnt, hogy a csapatot már korábban irányító, azóta a többi közt a skót Heartsot is trenírozó László Csaba lehet a befutó. A klub aztán pénteken közleményben tudatta, hogy nem fognak egyezségre jutni a székelyföldi szakemberrel, így biztosan nem ő lesz a következő vezetőedző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik