Foci

Ezúttal is csak ikszre futotta az Újpestnek

A lila-fehérek először szereztek vezetést az idei bajnokságban, de nem tudták megőrizni a jól küzdő DVTK ellen előnyüket.

Összefoglaló:

Amennyire esemény nélküli volt az első játékrész, annyira izgalmasra sikeredett a második felvonás Újpesten: a szerencsének is köszönheti az hazai csapat a vezető találatot (Kabát talált be közelről), azonban nem érdemtelenül, sokkal harcosabban érkeztek ki a szünet után a lilák.

A Diósgyőr az eddigi fordulók alatt bebizonyította, akkor képes szép és eredményes focira, ha ember- vagy gólhátrányba kerül. Nem volt ez másképp most sem, az újpestiek gólja után beszorították a hazaiakat a tizenhatoson belülre, és ennek meg is lett az eredménye: egy védelmi hiba után Seydi szerezte meg a miskolciak egyenlítő találatát.

A folytatásban élvezetes perceket produkáltak a felek, helyzet helyzetet követett, de újabb gól nem született. A látottak alapján a döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett.

Eredmény – OTP Bank Liga, 6. forduló
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Újpest, 3500 néző, vezette: Kovács J. Zoltán
Újpest: Balajcza – Üveges (Wilson 72.), Mihajlovic, Dvorschák, Pollák – Egerszegi (Tajthy 35.), Markovics – Simon K., Barczi, Böőr (Balogh B. 65.) – Kabát. Vezetőedző: Zoran Spisljak
DVTK: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman (Takács P. 55.), Lippai (Arze 65.), Dobos (Pál Sz. 77.) – Seydi, George. Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerzők: Kabát (50.) illetve Seydi (69.)
Sárga lap: Budovinszky (86.)

Élő közvetítésünket az alábbiakban olvashatod vissza.

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, AMELY 1-1-ES DÖNTETLENT HOZOTT!

92. PERC: Simon lábában ott volt a három pont. Balajcza vágta előre a labdát, amely kettő pattant, a Feyenoordból visszaérkező Simon lőtt, de csak az oldalhálót találta el.

90. PERC: Két percet hosszabbít a játékvezető, de ezt a meccset még szívesen néznénk tovább is. Sajnos, nem lehet.

88. PERC: Először Seydi lőtt kisodródva (mellé), majd George fejelhetett a bizonytalankodó újpesti védők mellett, de erőtlen volt a próbálkozás. Nagy harc folyik a pályán.

SÁRGA LAP 86’
Budovinszky
Barczival szemben faultolt.

85. PERC: Lesgólt szerzett az intenzíven támadó Diósgyőr. Arze lőtt kapura, Balajcza kiütötte a labdát, Seydi továbbpasszolta a labdát, de középen már lesen állt Pál, így a játékvezető nem adta meg a gólt.

82. PERC: Teljesen nyílt a találkozó, a csapatok és a közönség is osztja egymást.

SZÖGLET 80’
DVTK
A vendégek is nyerni akarnak.

78. PERC: Nincs szerencséje a hazai együttesnek. Előbb Simon hagyott ki egy nagy helyzetet, igaz Rados is jól helyezkedett, majd Barczi lőhetett tisztán, de nem találta el a kaput.

CSERE 77’
DVTK
Dobos helyett Pál Szabolcs.

74. PERC: Ziccert hibázott a lila alakulat. Simon jobbról kereszte rúgta a bal oldalon érkező Barczinak, de ő nem találta el jól a labdát, nincs hazai vezetés.

71. PERC: Valóban bizonytalankodott Üveges, és a bolíviai Arze nagy gondokat okoz a hazai védelem bal oldalának.

CSERE 71’
Újpest
Wilson jött be Üveges helyére.

69. PERC: És itt is van az egyenlítés! Szabadon passzolgattak a DVTK játékosai a 16-os környékén, Arze meghúzta a bal oldalon, majd középre adott, és Seydi teljesen tisztán fejelte a kapuba a labdát. 1-1!

GÓÓÓL 69’
Seydi, DVTK
Arze beadását fejelte a kapuba.

65. PERC: Továbbra is nagy az iram, sokszor szétszakad a pálya, egy-két gól még benne van a meccsben!

CSERE 65’
DVTK
Lippai le, Arze be.
CSERE 65’
Újpest
Böőr le, Balogh Balázs be.

64. PERC: Ismét hazai helyzet: Simon indult meg a jobb oldalon, 15 méterről rásuhintotta, de Rados védeni tudott.

VÉDÉS 64’
Rados
Simon lövését hatástalanította.

62. PERC: Nagyon támad a vendégcsapat, így egy kontra végén újabb gólt szerezhetett volna az Újpest. Simon Krisztián ugrott ki a leshatárról, továbbadta a labdát Kabátnak, aki végül nem tudta lekezelni a labdát.

60. PERC: Üveges buktatta Dobost, igaz, a miskolci játékos is beakasztotta lábát oda, ahová nem kellene. A szabadrúgást a nemrég beállt Takács végezte el, de George-on irányt változtatott a labda, így kirúgás következett. Egyértelműen a DVTK birtkolja többet a labdát.

57. PERC: Egy diósgyőri támadás végén Üveges szabadított fel röviden, de Lippai nyakán maradt, így utóbbi játékos csak az égbe tudta lőni a játékszert, a kapu helyett.

57. PERC: Igen nagy az iram a találkozón, azt nem lehet mondani, hogy lazsálnának a fiúk. És még ivószünet sincs!

CSERE 56’
DVTK
Takács jön be Abdouraman helyett.

55. PERC: Először Abdouraman adta el a labdát a középpályán, Simon Krisztián Kabátot akarta indítani, de az átadás rövid volt. Gal tisztázhatott volna, de rövid volt a fejesen, így Barczihoz került, aki Kabátnak passzolt, de nagyon hosszan.

50. PERC: Vezet az Újpest! Látszott, hogy magasabb sebességre kapcsolt a hazai csapat, ezzel együtt szerencsés góllal szereztek vezetést. Barczi egy kényszerítő után középreadta a labdát, Gal tisztázni akart, de a labda Kabát elé pattant, ő pedig kihasználta a váratlan lehetőséget, és a kapuba bombázott. 1-0!

GÓÓÓL 50’
Kabát, Újpest
Szerencsés gól 8 méterről.

47. PERC: Üveges és Dobos küzdött egy labdáért a jobb oldali szögletzászló közelében, a diósgyőri nyert. A szabadrúgást Budovinszky végezte el, rendkívül gyatrán.

46. PERC: Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
DVTK
Indul a második félidő.


45+1. PERC: Véget ért az első félidő, az állás gól nélküli döntetlen.

44. PERC: Két percet hosszabbít Kovács spori.

40. PERC: Kabát végezhetett el egy szabadot az alapvonalhoz közel, bal oldalon. Nem a beívelést választotta, hanem laposan kapura küldte, de a gyenge löketet Rados könnyedén fogta.

35. PERC: Balajcza nagyon keményen jött ki egy szabadrúgás után, Pollákot valósággal letaglózta. El is ájult az újpesti, de a gyors beavatkozás után már talpon.

Ápolás 35’
Pollák
Ütközött Balajczával.
CSERE 35’
Újpest
Egerszegi helyett Tajthy Tamás.

33. PERC: Szép ívben jött a korner, de a hosszú oldalon hatástalanították a diósgyőri védők. Egy bedobás után Egerszegi lőtt, nagyon gyámoltalanul. Talán azért, mert megsérült, le kell cserélni a középpályást.

SZÖGLET 33’
Újpest
Egy lepattant beadás után jöhetett.

31. PERC: Még egy mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga hatodik köréből ma: a Ferencváros 18 órától fogadja a Haladás Sopron Bank csapatát.

28. PERC: Seydi és Markovic küzdött egy labdáért, a montenegrói elhúzta a diósgyőri lábát, de elmaradt a szabadrúgás.

26. PERC: Most többet birtkolja a labdát a vendégcsapat.

23. PERC: Egy előrevágott labdát Kabát egyből, kapásból kapura küldött, szerencsétlenségére Rados éppen a kapu közepén állt, és kipaskolta a lasztit. Szép megoldás volt a támadótól.

22. PERC: A 6. fordulóban eddig nem született nagy meglepetés: a Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott a Vasassal, még pénteken. A Kecskemét 3-1-re verte a Honvédot, a Siófok ugyanilyen arányban a Kaposvárt, Melczer három, sikeresen elvégzett büntetőjével! A Győr 2-1-re nyert Pakson, míg a DVSC 2-0-ra Pápán, így mindkét csapat 100 százalékos teljesítménnyel áll a tabella elején. További részletek MAGYAR FOCI rovatunkban!

20. PERC: A közönség nagyszerű hangulatot teremt, sokan kísérték el a DVTK-t a 4. kerületbe.

LES 20’
Kabát, Újpest
A harmadik lesállás.

17. PERC: Ez az Újpest 2813. első osztályú mérkőzése.

15. PERC: Lippai először egy remek passzal vétette észre magát, de Seydi nem tudott vele mit kezdeni, majd harciasságával hívta fel a figyelmet. Igazi karmester a Diósgyőrben Lippai Ákos.

13. PERC: Kabát végzett el egy 28 méteres szabadrúgást középről, Rados a kapu közepén lazán hárított. A Diósgyőrből Luque hiányzik eltiltása miatt, mellette Rakovic nem utazott el Budapestre, neki eltört a bordája.

SZÖGLET 11’
Újpest
Gal tisztázott.

12. PERC: Pollák indította Kabátot, aki remekül passzolt a bal oldalon érkező Böőr Zoltánhoz, aki nagy helyzetben az égbe lőtt, de a labdába még beleért Gal.

11. PERC: Letelt a 10 perc, mindkét B-közép hangja megjött.

9. PERC: Egerszegi vesztette el a labdát a középpályán, a vendégek kontráztak, de Gallardo beadása nem sikerült, több is kisülhetett volna a támadásból.

8. PERC: A DVTK bátran játszik, a miskolciak próbálják a középpályán megszerezni a labdát, de ez nem mindig sikerül. Az Újpestből Rajczi Péter és Szokol Zsolt piros lap miatt hiányzik, míg Balajti, Fehér Csaba, Takács Zoltán, Litauszki Róbert, Vermes Krisztián, Kiss Zoltán, Rubus Tamás és Zamostny sérülés miatt hiányzik. Nem rövid névsor…

LES 8’
Kabát, Újpest
Ismét lesen az egy szem újpesti csatár.

4. PERC: Üveges bizonytalankodott az alapvonal mellett, Seydi megszerezte a labdát, sarokkal továbbította játékotársának, de a beívelés veszélytelen volt. Üveges Szabolcs a harmadik NB 1-es meccsét játssza éppen.

LES 2’
Kabát, Újpest
Egy kicsivel elkésett.

1. PERC: Máris szöglethez jutott a hazai csapat. A beívelésre Rados kapus és Egerszegi ugrott fel, a hazai játékos a kapu fölé fejelt.

SZÖGLET 1’
Újpest
Budovinszky tisztázott.

1. PERC: A kezdés előtt az egyik kapu hálóját kellett rögzíteni, mert az lyukas volt. Ugyanez volt a helyzet szombaton Kecskeméten, de ott a második félidő kezdődött valamivel később, mint ahogyan azt a felek tervezték.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Újpest
Elindul a találkozó.

A gyászszünetet megzavarta egy “Mocskos, lilák!” rigmus egy magáról megfeledkező drukker szájából.

A találkozó előtt egy perces gyászszünettel emlékeztek az Újpest egykori játékosa, Szélesi Zoltán napokban elhunyt édesapjára, Szélesi Istvánra.

A meccs kezdete előtt augusztus 20-a miatt is a magyar himnuszt hallgatja a nagyérdemű. Igaz, Újpesten egyébként is lejátsszák a himnuszt a bajnokik előtt.

Hamarosan kezdődik a találkozó, az Újpest első győzelmére készül.

A kezdőcsapatok
Újpest FC: Balajcza – Üveges, Mihajlovics, Dvorschák, Pollák – Egerszegi, Markovic – Simon K., Barczi, Böőr – Kabát. Vezetőedző: Zoran Spisljak
DVTK: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Lippai, Dobos – Seydi, George. Vezetőedző: Benczés Miklós

Még csak a hatodik fordulóban tartunk az NB 1 2011-12-es szezonjában, de máris sorsdöntő találkozóra készül az Újpest. A bajnokságot borzalmasan kezdő fővárosi csapat ugyanis a Diósgyőr elleni mérkőzésen vagy megnyeri maga mellé közönségét, vagy hosszú időre elveszti. Másként nem tudnánk ugyanis értékelni egy vereséget.

A Mészöly Géza menesztése után kinevezett Zoran Spisljak első mérkőzésén Kaposváron 2-2-es döntetlent ért el a fiatal Újpesttel, igaz, még nem ülhetett a kispadra a DVSC korábbi pályaedzője. A Megyeri úton már a győzelem a cél.

A Diósgyőr azok után, hogy az 1. fordulóban kitömte a Zalaegerszeget, visszafogottabban szerepel, legutóbb azonban újra győzni tudott a Pápa ellen, 2-0 arányban. Most meglepetésre készülnek a miskolciak.

A beharangozót itt olvashatjátok.

A találkozó játékvezetője Kovács J. Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik