Foci

NB1, 6. forduló, beharangozó 1.0

Öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga, érdekesnek ígérkezik a listavezető Debrecen pápai, és a szintén veretlen Győr paksi vendégjátéka.

A DVSC-TEVA a múlt héten a magyar csúcsrangadón legyőzte a bajnok Videotont, és öt meccsből öt győzelemmel, masszív magabiztossággal készülhet a Pápa elleni meccsre.

Csakhogy Véber György csapata hazai pályán még pontot sem veszített, a Lokinak meggyűlhet a baja a házigazdákkal.

Kondás Elemér a Pápát a múlt heti, diósgyőri veresége ellenére masszív csapatnak tartja: „Jó az ellenfél, otthon pedig egyenesen veszélyes. Várhatóan ellenünk is a szokásos bátor támadójátékkal rukkolnak elő, de mint minden meccsen, most is győzelemre készülünk, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön” – mondta a debreceni tréner.

Lombard Pápa Termál FC – DVSC-TEVA 15 ó (SPORT1, ÉLŐ)
Pápa, Perutz Stadion, Vezeti: Oláh Gábor

A címvédő Videotont elvileg nem viselte meg a DVSC elleni vereség, a hétközi, Siófok elleni 0-0 nem teljesen ezt mutatja. Igazából a PMFC ellen derül ki, hogy valóban sikerült-e túllépni a rangadó elvesztésén. Paulo Sousa szokás szerint inkább a Vidire koncentrál:

„A saját játékunkat kell játszanunk, de azt lendületesen. Helyzeteket kell kidolgozni, gólokat lőni, és közben vigyázni, nehogy kinyíljunk hátul” – hangzott a portugál szakember meccs előtti panelnyilatkozata.

A Kecskemét elleni döntetlen ellenére remek bajnoki rajtot produkáló újonc Pécsnek nincs vesztenivalója a bajnok ellen.

„„Ez fel is dobja a csapatot, ha pontot, pontokat szereznénk, az tovább növelné a fiúk önbizalmát. A Videoton nagyon erős, de nekik is vannak gyenge pontjaik. Ezt igyekszünk kihasználni” – mondta Mészáros Ferenc, a pécsiek edzője, aki a taktikát nem árulta el, csak azt, hogy nem ugranak neki úgy a Vidinek, mint a Real Madrid a hazai meccsén a Barcelona ellen a spanyol Szuperkupa-döntőben.

Videoton FC-Pécsi MFC 17:30 ó (SPORT1, ÉLŐ)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, Vezeti: Bognár Tamás

A Paks pontot vesztett a múlt héten a Siófok ellen, a Győr viszont a Vasas ellen is folytatta győzelmi sorozatát.

A Paks stadionjában viszont senki sem mehet biztosra, a tavalyi bajnoki ezüstérmest a Győr mestere, Csertői Aurél is tiszteli, de csak mértékkel: „Figyelemre méltó eredményei vannak mostanában a Paksnak, de ellenünk nem megy nekik, három pontért megyünk.”

Kis Károly, a Paks vezetőedzője szerint bravúrra lesz szükségük, ha a kirobbanó formában lévő Győrt meg akarják állítani.

MVM Paks-Győri ETO FC 18 ó
Paks, Vezeti: Alvaro Garcia Miquel

A Kecskemét izgalmas pontszerzés után fogadja a vergődő fővárosi csapatok közül kiemelkedő Honvédot.

A KTE mestere, Tomislav Sivic nem rejti véka alá, hogy sikert vár a csapatától: ”Csak a győzelem az elfogadható eredmény” – mondta a szakember, aki a múlt heti vitézkedésre is épít, Pécsett szerinte megmutatták a Kecskemét játékosai, hogy tudnak egymásért küzdeni.

Bár a Honvéd egy néhai örökrangadót nyert meg az előző fordulóban a Fradi ellen, a kispesti tréner, Supka Attila nehéz 90 percre számít a hírös városban: „A legjobban támadó csapathoz látogatunk, akik otthon bárkit képesek megverni, de bízom a csapatban.”

Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 19 ó
Kecskemét, Széktói Stadion, Vezeti: Veizer Roland

Két, értékes döntetlent elérő csapat találkozik a Balaton partján, a somogyi rangadón. A Siófok és a Kaposvár meccse akár az egyenlő erők küzdelmét is hozhatja, persze ezt egyik mester sem szeretné.

„A Paks és a Videoton ellen megszerzett pontoknak nagy az értéke, de csak akkor mondhatjuk magunkat jó formában lévő csapatnak, ha ez a Rákóczi ellen is sikerül” – véli Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója.

A kaposváriak edzője, Sisa Tibor odaadó focit vár játékosaitól: „Szervezett, egységes csapat vár ránk, ha idegenből ponttal akarunk hazatérni, fegyelmezett teljesítményt kell nyújtanunk.”

BFC Siófok-Kaposvári Rákóczi 19 ó
Siófok, Vezeti: Takács János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik