Foci

Kiütötte a Hamburgot a Bayern, Hajnalék kikaptak

Hazai pályán 5-0-ra győzte le a Bayern München a vendég Hamburgot, míg a Stuttgart Hajnal Tamással a soraiban kapott ki otthon.

A Bundeliga 3. fordulójában az eddig még nyeretlen Augsburg, az előző héten a Dortmundot legyőző Hoffenheimet látta vendégül. Azonban sok reményt nem tartogattak a vendégek az Augsburg számára, Babel révén már az 5. percben vezetést szereztek. A fordulást követően megkapta az egyenlítési lehetőséget a hazai alakulat, de Mölders kihagyta a megítélt büntetőt.

Ami az egyik oldalon nem jött be, az sikerült a másikon: Salihovic nem hibázott a tizenegyesnél, így 2-0-ás sikerével sorozatban második győzelmét ünnepelhette a Hoffenheim.

A Bayern München legutóbb csak a 91. percben tudta megszerezni a győzelmet, nos a Hambrug ellen nem kellett ennyit várniuk a bajoroknak: az első játékrészben van Buyten, Ribery és Robben is betalált, így megnyugtató három gólos előnnyel vonultak az öltözőbe a Bayern játékosai.

A második félidőben Gomez és Olic is feliratkozott a góllövők közé, így a Hamburg öt kapott góllal és pont nélkül távozott az Allianz Arénából, és továbbra is a kiesőzónában tanyázik.

Nagy pofonba szaladt bele a Hamburg:

A bajnok Dortmund nehezen, de legyőzte a vendég Nürnberg gárdáját. A sárga-feketék hiába próbálkoztak, nem tudták bevenni a nürnbergi kaput, egészen az 50. percig. Ekkor Lewandowski juttatta vezetéshez a hazaiakat, és fél órával később Grosskreutz biztosította be a három pontot, így két győzelemmel és egy vereséggel a Dortmund felzárkózott az élmezőnyhöz.

Nem volt ilyen könnyű dolga a Hajnal Tamással a kezdőben felálló  Stuttgartnak a Leverkusen ellen, ugyanis Kiessling már az első félórában betalált, így a szünetben egygólos vendég előnyt mutatott az eredményjelző. A fordulást követően próbálkoztak a svábok, mindhiába, sőt, a saját dolgukat nehezítették meg Boulahrouz keménykedése miatt, akit a játékvezető a mérkőzés végén, második sárga lapja miatt kiállított. A vendégek okosan tartották a labdát, és az eredményt is, így a Gyógyszergyáriak sorozatban második győzelmüket aratták.

Hajnalt a 60. percben lecserélte edzője.

Kiessling közeli találata:

Gólgazdagabb 90 percet produkált Brémában a Werder és a Freiburg, ugyanis 2-1-es félidei vezetés után egyenlített a vendég Freiburg, de Arnautovic a 66. percben jelezte, a zöld-fehérek otthon akarják tartani mindhárom pontot. A 80. percig nem is történt említésre méltó esemény, így tíz perccel a lefújás előtt tartotta a 3-2-t a Werder. Reisinger azonban a 84. percben újra egyenlőre alakította az állást, de nem sokáig örülhettek a Freiburg szimpatizánsai: Hunt tizenegyese jó volt, és Wesley is mattolta a vendégek kapusát, így végül 5-3-ra sikerült nyerniük a brémaiaknak.

Wesley tette biztossá a Werder győzelmét:

A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a vendég Kaiserslautern a 17. percben megszerezte a vezetést a Köln otthonában, de a hazaiak két percre rá már egyenlítettek is. Több gól nem született, 1-1 lett a végeredmény.

Eredmények-Bundesliga, 3. forduló
Augsburg-Hoffenheim 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Babel (5.), Salihovic (75. büntetőből)
Bayern München-Hamburg 5-0 (3-0)
Gólszerzők: van Buyten (13.), Ribery (17.), Robben (34.), Gomez (57.) Olic (80.)
Borussia Dortmund-Nürnberg 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Lewandowski (50.), Grosskreutz (80.)
Stuttgart-Bayer Leverkusen 0-1 (0-1)
Gólszerző: Kiessling (28.)
Werder Bremen-Freiburg 5-3 (2-1)
Gólszerzők: Fritz (30.), Pizarro (34.), Arnautovic (65.), Hunt (86.), Wesley (90.) illetve Cissé (7., 48.), Reisinger (84.)
1. FC Köln-Kaiserslautern 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Jajalo (19.), illetve Ilicevic (17.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik