Foci

Nem tudott győzni Siófokon a bajnok

Az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Videoton csak 0-0-s döntetlent játszott a Siófok ellen az OTP Bank Ligában.

A mérkőzés összefoglalója:

A Videoton azzal a tudattal lépett pályára a Balaton partján, hogy amennyiben nyer, helyrehozza a Debrecenben ejtett csorbát (ott kikapott a Vidi a Lokitól), és közelebb kerül az élmezőnyhöz. Ehhez képest nem kezdett nagy elánnal a vendégcsapat, sőt, a Siófoknak akadt helyzete az első tíz percben.

Ezt követően átvette az irányítást a Videoton, Alves, majd Elek lőhetett volna gólt, később Brachi szabadrúgásai jelentettek veszélyt.

A Siófokot sem kellett félteni, Tujvelnek többször hárítania kellett, igaz, Sowunmi több helyzetet is elügyetlenkedett. Az egykori válogatott támadó a második félidőben is eldönthette volna a meccset, de nem használta ki a ziccereket.

A meccs legnagyobb helyzete a 66. percben maradt ki, amikor egy siófoki szöglet után Fehér fejelhetett kapura, Tujvel menteni tudott nagy bravúrral – ezzel alighanem bent tartotta magát a kapuban Bozoviccsal szemben. Vasiljevic is betalálhatott volna, de Nagy passzát nem tudta gólra váltani.

A meccs hajrájára a Siófok a cserékkel már az időt is húzta, és szervezett játékával elrabolt egy pontot a Graz elleni vereség óta kissé meddő játékot produkáló Videoton ellen.

Eredmények – OTP Bank LIga, elhalasztott mérkőzés, 1. forduló
Siófok – Videoton 0-0
Siófok, 4000 néző, vezette: Farkas Ádám
Siófok: Milinte – Mogyorósi, Fehér, Melczer, Tusori, Kecskés, Sowunmi, Nyári, Huszák, Haraszti, Kiss. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Videoton FC: Tujvel – Brachi, Vaskó, Horváth, Hector – Nagy, Polonkai, Mitrovics, Elek, Walter – Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa
Sárga lap: Sowunmi (52.), illetve Hector (34.)


Az élő szöveges közvetítésünket az alábbiakban olvashatod vissza!

93. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! SIÓFOK-VIDEOTON 0-0!

CSERE 92’
Siófok
Kecskés helyett Lengyel jött még be.

90. PERC: Három percet hosszabbít a játékvezető.

87. PERC: Most már látszik a csapatokon, hogy óvatosabbak, talán jobb az egy pont, mint a nulla…

CSERE 84’
Siófok
Haraszti helyett Lattenstein kocogott be.

79. PERC: Az első siófoki csere is megtörtént. A Vidi az előző körben Debrecenben kapott ki, igaz, talán jobban játszott a Lokinál.

CSERE 79’
Siófok
Huszák helyett Horváth a pályán.

76. PERC: A Siófok már az előző körben is megráncigálta egy nagyágyú bajszát, amikor a Paks otthonában játszott 1-1-es döntetlent.

75. PERC: Az utolsó negyedóra következik. Még minden lehetséges.

74. PERC: A harmadik cserelehetőségét is kihasználta a Vidi, a Siófoknak azonban még három lehetősége van arra, hogy frissítsen vagy adott esetben húzza az időt.

CSERE 74’
Videoton
Elek le, Sándor György be.

72. PERC: Most a vendégek alakítottak ki helyzetet. Lüktető a meccs, mindkét csapat a győzelemre törekszik.

SZÖGLET 72’
Videoton
A bravúros védés után jöhetett.
VÉDÉS 72’
Milinte
Vasiljevic lövését tolta szögletre!

68. PERC: Nagy Dániel adta be a labdát, Vasiljevic érkezett, 8 méterről fejelt alig mellé. Érik a gól – csak az a kérdés, melyik oldalon születik meg.

66. PERC: Fölényben a Siófok. A szöglet után Fehér emelkedett magasra, a Vidi kapusa csak óriási  bravúrral tudta hárítani a fejest.

VÉDÉS 66’
Tuvjel, Videoton
Fehér fejesét hatalmas bravúrral védte.
SZÖGLET 66’
Siófok
Horváth mentett szögletre egy beadást.

65. PERC: Talán a tipikus egygólos meccsek egyikével állunk szemben?

63. PERC: A Videoton beszorult a kapuja elé. Sowunmi lőhetett 8 méterről, a labda Brachiról pattant szögletre. Az ismételt sarokrúgást követően Tujvel húzta le a labdát.

60. PERC: Egyértelmű elhatározás Paulo Sousa részéről: támadót hozott pályára Nikolics személyében.

CSERE 60’
Videoton
Walter helyett Nikolics.

60. PERC: Az előző szezonban a Siófok szinte az utolsó pillanatig harcban volt a bentmaradásért, ezt végül a 29. fordulóban, a Kecskemét otthonában aratott 3-2-es győzelmével biztosította be – az MTK kárára.

57. PERC: Farkas Ádám játékvezető eddig jól kézben tartja a mérkőzést.

56. PERC: Az első változtatást tehát a Videoton hajtotta végre. Az a Mitrovic jött le, aki a Vidi állandó szögletrúgója. Most a talán kombinatívabb támadásvezetésre képes Vasiljevicen a sor, hogy hatékonyabbá tegye a vendégek támadásait.

CSERE 56’
Videoton
Mitrovic helyett Vasiljevic a pályán.
SÁRGA LAP 52’
Sowunmi, Siófok
Taktikai fault a pálya közepén.

51. PERC: A Siófok kispadján Mester (kapus), Lengyel, Horváth, Farkas, Lattenstein és Pécseli ül, míg a Vidinél Bozovic, Nikolics, Hidvégi, Sándor György, Vasiljevic és Szakály vár arra, hogy bevessék.

50. PERC: A Videotonnál hároméves tervet vázoltak fel a szezon előtt. A tulajdonosok bár nem örültek a BL-ből való kiesésnek, türelmesek a csapattal és a szakmai stábbal szemben. Ezzel együtt kellemetlen lenne, ha a bajnok harmadik idegenbeli mérkőzésén is pont nélkül maradna.

SZABADRÚGÁS 49’
Siófok
Tujvel hatástalanítja a 29 méteres lövést.

47. PERC: Egyik csapat sem hajtott végre cserét a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Siófok
Elindult a második félidő.


45. PERC: Vége az első félidőnek! A Siófok eddig egyenrangú partnere a bajnokcsapatnak.

SZABADRÚGÁS 42’
Brachi, Videoton
32 méterről lőtt, alig mellé.

39. PERC: Haraszti beadását Melczer fejelhette kapura, a labda alig szállt mellé. Komoly helyzetek a Siófok előtt!

35. PERC: A szöglet előtti szituáció viszont egyáltalán nem volt veszélytelen. Sowunmi 10 méterről, hatalmas helyzetből lőhetett volna, de Vaskó az utolsó pillanatban mentett.

SZÖGLET 35’
Siófok
Veszélytelen volt.
SÁRGA LAP 34’
Hector, Videoton
A 16-os vonalán szabálytalankodott.

34. PERC: A siófoki stadion közönsége csodálkozva néz az égre: kigyulladt Veszprémben a nikecellgyár, és a hatalmas füstöt a Balatonról is lehet látni. A tűz a Videoton ipari parkban tombol.

32. PERC: A héten nem unatkoztak azok, akik szeretik vagy követik a magyar foci eseményeit. Távozott a Vasas edzője, Komjáti András, lemondott Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője, Tököli Attila távozni akar a Kecskeméttől. A magyar foci legfrissebb híreit ide kattintva, a Magyar foci rovatunkban olvashatod el.

31. PERC: Most már a Videoton játszik fölényben.

30. PERC: Kiváló labdarúgóidőben rendezik a meccset, talán kicsit meleg is van a Balaton partján.

SZABADRÚGÁS 29’
Brachi, Videoton
22 méterről lőtt, bal oldalon elszállt a löket.
SZÖGLET 25’
Videoton
Kétszer is kornerrel jött a Vidi.

24. PERC: Veszélyes volt a spanyol szabadrúgása, de a siófokiak szögletre mentettek.

SZABADRÚGÁS 24’
Videoton
Brachi tekerte a kapu elé, szöglet lett belőle.
VÉDÉS 21’
Tujvel, Videoton
Egy beadást vetődve hárított.
SZÖGLET 19’
Videoton
Mitrovic szögletét Horváth fejelte alig fölé.

17. PERC: A Vidinek is megvolt a maga nagy ziccere. Walter passzolt vissza az alapvonalnál Eleknek, aki kapásból kapura lőtt. Milinte kiütötte a labdát, amelyet Alves rúgott vissza, de mellészállt a játékszer.

LES 15’
Alves, Videoton
Fejesét Milinte fogta.

15. PERC: Eddig kiegyenlített a játék, de a Siófoknak volt nagyobb helyzete.

SZÖGLET 13’
Videoton
Nem alakult ki érdemleges szitu.

12. PERC: Nagy lehetőség maradt ki hazai oldalon. A fehérvári védők bizonytalankodtak, a siófoki támadók lecsaptak a labdára, megindultak a kapu felé, de először a blokkról lepattant a laszti, majd Sowunmi lőtt fölé.

11. PERC: Andre Alves lőtt 19 méterről kapura, Milinte hárított.

10. PERC: A Videoton jelenleg a kilencedik helyen áll a tabellán, a Siófok a 11. pozícióban tanyázik.

SZÖGLET 9’
Videoton
Milinte bizonytalankodott, de nem lett ziccer.

7. PERC: MIntegy 3000 néző van jelen a mérkőzésen, köztük 300 székesfehérvári drukker.

6. PERC: Sowunmi cselezgetett a vendégkapu közelében, de Tujvel hatástalanította a támadó beadását.

4. PERC: A meccset az első fordulóból halasztották el, mert a Videoton a Sturm Graz elleni BL-selejtezőre készült.

4. PERC: A Siófok együttesében ott van az a Thomas Sowunmi, aki egy ciprusi kitérő után tért vissza a Balaton partjára.

2. PERC: A portugál mester továbbra is Tujvelnek szavaz bizalmat a Vidiben, Bozovic, a montenegrói válogatott kapusa nem tud bekerülni a kezdőcsapatba. Ott van viszont Elek Ákos, aki korábban elmondta, nem érti, mi alapján döntenek arról, ki kezd a bajnokcsapatban.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Videoton
A vendégek kezdték a találkozót.

Hamarosan kezdődik a találkozó, a hazaiaknál nem lép pályára Lipták Zoltán, aki ultrahangos vizsgálaton vett részt, az orvosi stáb úgy döntött, ma jobb, ha nem játszik.

A mérkőzést Farkas Ádám vezeti.

A Videoton labdarúgócsapata eddig adós maradt az eredményes játékkal ebben a szezonban, annak ellenére, hogy játékban általában fölé nőtt ellenfeleinek. Így volt ez a Sturm Graz elleni BL-selejtezőn vagy éppen a Loki elleni bajnokin is. A focit persze gólra játsszák, ezt pedig tudja Paulo Sousa is.

„Természetesen most is a győzelem a célunk, csak ezt a mentalitást fogadom el a játékosaimtól. A Debrecen ellen is az első perctől az utolsóig küzdöttünk, most is uralni szeretnénk a játékot, és elhozni a három pontot Siófokról” – mondta a portugál szakember a csapat honlapján.

Két idegenbeli vereség után próbál javítani a bajnok. A fehérváriak eddig tizenhét alkalommal szerepeltek a Balaton-partiak otthonában, de összesen csak három találkozót tudtak ezek közül megnyerni, míg a Siófok hétszer bizonyult jobbnak. Legutóbb 1997-ben tudott nyerni a Videoton mai ellenfele otthonában.

A Siófok mérlege az idei szezonban: egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség, hazai pályán megverték az Újpestet, de egygólos vereséget szenvedtek az eddig százszázalékos Győrtől. Ifjabb Mihalecz István és Horváth Károly alakulata a Paks elleni idegenbeli döntetlennel hangolt a bajnok elleni ütközetre.

Élő közvetítésünk a vidi.hu oldal segítségével zajlik.

A kezdőcsapatok
Siófok: Milinte – Mogyorósi, Fehér, Melczer, Tusori, Kecskés, Sowunmi, Nyári, Huszák, Haraszti, Kiss. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Videoton FC: Tujvel – Brachi, Vaskó, Horváth, Hector – Nagy, Polonkai, Mitrovics, Elek, Walter – Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik