Foci

Prukner titkolózik, László Csaba is

Prukner László a „megváltozott körülmények”, de nem a szurkolók miatt mondott le. Őt László Csaba válthatja, aki még tárgyal a klubvezetőkkel.

Prukner vasárnap még határozottan kiállt amellett, hogy folytassa a csapatnál a munkát, keddre azonban elfogyott a hite és a kitartása, felajánlotta lemondását Kubatov Gábor klubelnöknek és Orosz Pál ügyvezető igazgatónak, amit azok el is fogadtak.

– Igen, ez a helyes kifejezés. Felajánlottam, nem pedig lemondtam – mondta az immár ex-edző, aki tavaly bajnoki bronzig, így a nemzetközi kupaszereplés esélyéig jutott a zöld-fehérekkel.

– Ezek szerint lényeges a különbség. Meglepte, hogy elfogadták?

– Erre a kérdésre inkább nem válaszolnék…

– Miért jutott arra az elhatározásra néhány nap leforgása alatt, hogy felajánlja a lemondását?

– Megváltoztak a körülmények, most nyilván megkérdezi, hogy mire gondolok, talán egyszer majd erről is beszélek, egyelőre érje be ennyivel.

– Talán a szurkolók nyomása vezetett a lemondásához?

– Nem. Valamennyi szurkolói csoport képviselőjével kielégítő, sőt, egyesekkel jó a kapcsolatom, határozattan cáfolom, hogy miattuk döntöttem így.

– Akkor talán az öltözőben kialakult hangulat miatt?

– A csapat egy részével, kifogástalan volt a kapcsolatom, úgyhogy ez a találgatás sem pontos.

– Abdi és Andrezinho átadólistára helyezése, illetve az elhíresült Abdi-Oláh pofozkodás mennyire mennyire játszott közre a távozásában?

– Igazából ez sem játszott szerepet. Kettejük eltávolítása közös döntés volt. A klubvezetés tanácskozott velem, én is amellett voltam, hogy távozniuk kell.

– Meglehet, hogy a játékoskeret nem volt alkalmas komolyabb célok elérésére, ez a szerény szereplés (5 meccs, 0 győzelem, 2 pont – a szerk.) oka?

– Meggyőződésem, hogy a mostani kerettel is szerepelhetnénk jobban, de néhány hete elkezdődött egy folyamat, ami törvényszerűen vezetett a távozásomhoz. Nem akarom a balszerencsét felhozni, de a kapufáról mindig kifelé pattanta a labda, ha mi lőttük, és mindig befelé, ha az ellenfél. Egy idő után ez öngerjesztő folyamattá alakult át. Hogy vajon hagytam-e maradandó nyomot az egyik legpatinásabb klub történetében, azt az utókor döntse el.

László Csaba már tárgyal a Fradival

Az utókor történetének formálásában új szerepe lehet László Csabának, aki Prukner László utódja lehet.

László korábban már volt a Fradi edzője (2004-2005, UEFA-kupa csoportkör, bajnoki ezüst), majd az ugandai válogatottat irányította két évig. 2008-ban a Paksot az Európa Ligából kiejtő skót Hearts kispadjára ült, a 2008-2009-es szezonban elért bajnoki bronz miatt az Év Edzője lett Skóciában. Legutóbb a belga Charleroi-nál dolgozott.

László Csaba telefonhívásunkra nem zárkózott el a válaszadástól:

– Akkor tehát ön a Fradi új edzője?

– Semmi sem elképzelhetetlen,tény, hogy tárgyalásban állok a zöld-fehérek vezetőivel. Ők kerestek meg engem, elmondtam a koncepciómat,  a feltételeimet, most a labda a ő térfelükön van.

– Egyáltalán mióta tartózkodik Magyarországon?

– Úgy két-három hete.

– Az is lehet, hogy akár órákon belül bejelentik az ön szerződtetését?

– Mondom, semmi sem kizárható.

Egy emlékezetes meccs László Csaba előző Fradi-korszakából, a gólok és piros lapok tömegét hozó 2005-ös FTC-Sopron Magyar Kupa-döntő:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.