Foci

Veri a nőket, de szakmailag nagyra tartják

Nyílt levélben bírná maradásra a kolumbiai válogatott a szövetségi kapitányt, Hernán Dario Gomezt, aki egy nő felpofozása miatti megbánásból mondott le.

Az 55 éves szakvezető a hét elején lemondott, mert múlt szombaton a bogotai El Bembe bárban megütött egy nőt, aki kritizálta a játékrendszerét.

Később nyilvánosan bocsánatot kért, azzal indokolva a pofont, hogy elvesztette az önuralmát. A kolumbiai szövetség először napirendre tért az eset fölött, ám a jogvédő szervezetek tiltakozása után elfogadhatatlannak nevezte a tréner viselkedését.

A szakember később közölte: azért távozik, hogy tette miatt ne érje kár az országot, a válogatottat és a szponzorokat.

Hernán Dario Gomez játékosai is elítélték a tettlegességet,  ettől függetlenül azonban feltétlen bizalmukról biztosították a szövetségi kapitányt, akit barátjuknak, kollégájuknak, szakmai irányítójuknak neveztek.

Ehhez csatlakozott a válogatott teljes szakmai stábja is. A nyílt levél írói szerint a szakvezető tette súlyos hiba volt, de ezt azonnal belátta, bocsánatot kért, és később megtette az általa szükségesnek vélt lépést.

A kolumbiai válogatott a júliusi Copa Américán bejutott a negyeddöntőbe, ott azonban meglepetésre kikapott a peruiaktól.

Amikor “El Bolillo” Gomeztől még csak szakmai magyarázatot vártak, a Peru elleni vesztes Copa América-negyeddöntő:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik