Foci

Pontokat hullajtott a Chelsea

A Premier League 2. fordulójának vasárnapi játéknapján csak egy 0-0-ás döntetlenre futotta a Chelsea erejéből a Stoke City ellen.

André Villas-Boas együttese esélyeshez mérten kezdte a találkozót, már a 11. percben gólhelyzetbe kerültek a kékek Fernando Torres révén: a spanyol légiós suhintotta meg a labdát 18 méterről, azonban lövése centikkel szállt el a kapufa mellett.

A Stoke is felvette a kesztyűt, és erős iramot diktálva méltó ellenfelévé váltak a Chelsea-nek a félidő további részére. A hazaiak védelmében Woodgate és Huth remek napot fogott ki, minden feléjük tartó labdát hatástalanítottak.Az első játékrész legnagyobb gólhelyzete azonban mégis a vendégek nevéhez fűződött, a 32. percben Ramires tört be a tizenhatoson belülre, de lövése keresztben elszállt a kapu előtt.

Az első félidő összefoglalója:



szólj hozzá: St0-0Ch[matchhighlight.com]1St

A fordulás után felpörögtek az események, mindkét alakulat rádöbbent, hogy meg lehet nyerni ezt a találkozót, azonban a hazaiak szerényebb képességeikhez mérten inkább a hatékony kontrákra tették le a voksot.

A londoni kékek viszont továbbra is nyíltsisakos játékkal rohamozták Huth kapuját: az 54. percben a Stoke védői röviden fejelték ki a labdát, Obi Mikel pedig 20 méterről kapásból lőtt, de a bosnyák hálóőr ki tudta öklözni a labdát.

A Chelsea rohamokat jól állta a Stoke védelme, de a 71. percben ők is csak messziről nézték, ahogy Anelka bal szélről kapura tekerte a labdát. A hazaiak szerencséjére Huth ujjheggyel még bele tudott érni a lövésbe, és a kapufára tornázta a játékszert.

A mérkőzés zárásaként, Drogba végezhetett el egy szabadrúgást 22 méterről, azonban az elefántcsontparti támadó a sorfalba bombázott.

Rossz befejezőjátékának „köszönhetően” a Chelsea nem tudott élni a kínálkozó gólhelyzetekkel, és két bajnoki pontot hagyott Stoke-ban, azonban a történethez hozzátartozik, hogy a játékvezető nem ítélt meg két jogosnak tűnő büntetőt a londoniak javára.

Eredmény-Premier League, 1. forduló
Stoke City-Chelsea 0-0

Stoke City: Begovic – Huth,Shawcross,Woodgate,Wilson – Pennant, Delap (Pugh 71.), Whelan, Etherington (Whitehead 61.) – Walters, Jones (Shotton 86.).

Chelsea: Cech – Bosingwa, Alex, Terry, Cole – Ramires, Obi Mikel, Lampard, Malouda (Anelka 64.) – Kalou (Drogba 75.), Torres (Benayoun 89.).

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik