Foci

Hivatalos: Fabregas hazatér

Az Arsenal vasárnap későn este hivatalos honlapján jelentette be, hogy elfogadta a Barcelona Cesc Fabregasért tett ajánlatát.

A gránátvörös-kékek két esztendeje csábítják a spanyol játékmestert, aki 2003-ban hagyta ott a katalán focisulit, hogy Londonban próbáljon szerencsét.

Az Ágyúsoknál töltött nyolc év alatt ő lett a klub történetének legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett az első csapatban (16 évesen és 177 naposan a Rotherman United ellen, 2003. október 28-án), illetve ő a legfiatalabb gólszerző is (16 évesen és 212 naposan a Wolverhampton ellen, 2003. december 2-án).

A 24 esztendős Cesc Fabregas 2008-ban aztán megkapta Arséne Wengertől a csapatkapitányi karszalagot is.

„Egyértelmű, hogy nem akartuk elengedni őt, ugyanakkor megértjük, hogy vissza akar térni a nevelőegyesületéhez. Az Arsenal most elfogadta a Barcelona ajánlatát. Köszönünk mindent Fabregasnak, amit a klubért tett és sok sikert kívánunk neki a továbbiakra” – olvasható az Arsenal hivatalos oldalán Wenger nyilatkozata.

Egyelőre nem tudni, mennyi a pontos kivásárlási ár, illetve még magának a játékosnak is meg kell egyeznie a katalánokkal, valamint át kell esnie az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton. A hírek szerint 34-36 millió eurós transzfer hétfőn zárulhat le, a tervek szerint délután már bemutatják az új szerzeményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik