Foci

Miskolcon elszenvedte első vereségét a Pápa

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2011. 08. 13. 22:37

A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte a Pápát az OTP Bank Liga 5. fordulójában, igaz, mindkét együttes tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.

Az eddig veretlen Pápa, az elmúlt két fordulóban két zakót is begyűjtő Diósgyőr otthonába látogatott. Ennek megfelelően a hazaikon volt nagyobb a nyomás, – köszönhető ez a közel 6000 szurkolónak is – és ez már az első percekben látszott. Carreno és Seydi riogatta a vendégek kapusát, Szűcs Lajost, de a veterán hálóőr mindent megtett azért, hogy a hazaiak ne ünnepelhessenek. A vendégek helyzetét Tóth Gábor nehezítette meg, ugyanis a 40. percben második sárgája után kiállította a játékvezető.

Épphogy megkezdődött a második játékrész, a csereként beállt Menougongot buktatták a tizenhatos vonalánál. A megítélt szabadrúgást Budovinszky tekerte el Szűcs Lajos mellett, így a DVTK a 47. percben megszerezte a vezetést.

A piros-fehérek az eddigi négy forduló alatt négy piros lapot szereztek, és a Pápa ellen sem szakították meg a sorozatot: Luque második sárga lapja után mehetett zuhanyozni; így létszámban egyenlő volt az állás.

Azonban a létszámcsökkenés sem fogta meg a hazaiakat, továbbra is nagy erőkkel rohamoztak, a pápaiak pedig szinte helyzetik sem jutottak. A 78. percben érkezett a kegyelemdöfés: Seydi fejelt egy szöglet után a vendégek kapujába (2-0).

Két vereség után ismét nyerni tudott a Diósgyőr, a Pápa pedig elszenvedte idei első vereségét.

Eredmény-OTP Bank Liga, 5. forduló
Diósgyőri VTK-Lombard Pápa 2-0 (0-0)
Diósgyőri VTK: Rados – Vadász (Takács P. 53.), Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Lippai,Luque – Seydi (Dobos 86.), Carreno (Menougong, a szünetben).
Lombard Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Quintero 55.), Tóth G., Totadze, Présinger (Varga G. 80.)- Farkas A., Ganugrava – Lovrencsics, Maric, Puri (Horváth L 42.) – Ferenczi.

Gólszerzők:
Budovinszky 54., Seydi 78.
Kiállítva: Luque 60., illetve Tóth Gábor 40.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.