Foci

A sorsdöntő BL-selejtező előtt lelépett Tőzsérék edzője

Frank Vercauteren távozik a Genktől, és az Egyesült Arab Emírségekben lesz szakvezető.

A belga bajnok KRC Genk labdarúgócsapata ma hivatalos honlapján erősítette meg, hogy Frank Vercauteren vezetőedző elhagyja az együttest, és az egyesült arab emírségekbeli Al Dzsazira (Al Jazira) szakvezetője lesz.

A 54 éves szakember 2009 decembere óta irányította a Genk csapatát, az előző szezonban bajnoki címet nyert a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is soraiban tudó együttessel, amellyel így idén nyáron a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért küzdhetett. Tőzsérek a szerb Partizan búcsúztatásával sikerrel is vették az első akadályt, és már csak egy lépés, az izraeli Maccabi Haifa elleni párharc választja el őket a BL-csoportkörtől.

Mindezek után meglehetősen váratlanul jött Vercauteren döntése, bár új csapatának tulajdonosa a Manchester Cityt is birtokló Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk, így vélhetően nem aprópénzért váltott klubot a belga szakember…

A Genk egyébként megkérte a távozó vezetőedzőt, hogy a Maccabi elleni selejtezőn még ő irányítsa a csapatot. Vercauteren ígérete szerint mindent meg is tesz ennek érdekében, de választ csak holnapra ígért.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.