Foci

NB1, 4. forduló, edzői értékelések, 1.0

Az OTP Bank Ligában a hibátlan Győr állt az élre, a bajnok Videoton győzött, Pápa is jól tartja magát, a Vasas és a Haladás nyeretlen maradt.

A labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának egyik kérdése az volt, hogy a pontveszteség nélküli csapatok közül melyik tudja folytatni a nyerő sorozatot.

A kilencpontosok közül szombaton Siófokon pályára lépő Győri ETO teljesítette a feladatot, a megsérült Simon András helyett beállt Aleksidze találata döntötte el a három pont sorsát.

“Több góllal is nyerhettünk volna, végig kézben tartottuk a mérkőzést. A Siófok masszív játékot mutattott, elégedett vagyok azzal, hogy csak pontrúgásokkal tudtak veszélyt teremteni. Nekünk a gól után is voltak helyzeteink, a második félidőben két meccslabdát is rontottunk, rászolgáltunk a három pontra” – értékelt Csertői Aurél, a győriek trénere.

Eredmény-OTP Bank Liga, 4. forduló

Siófok, 4000 néző, Vezette: Szilasi Szabolcs

BFC Siófok-Győri ETO FC 0-1 (0-1)

Siófok: Mester – Kiss Zs., Lengyel, Fehér Zs., Fejes – Haraszti, Tusori, Kecskés (Lattenstein 75.), Melczer (Rebryk 62.) – Huszák – Farkas J. (Horváth B. 86.) Vezetőedző: Horváth Károly

Győr: Stevanovic – Babic, Djordjevic, Fehér Z., Völgyi – Pilibaitis – Koltai, Trajkovic (Windecker 82.), Ji-Paraná (Kiss M. 67.), Dinjar – Simon A. (Aleksidze 15.) Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Aleksidze (26.)

Sárga lap: Farkas J. (67.), illetve Völgyi (16.)

A Videoton a múlt heti, Kaposvár elleni baki után újra bajnokhoz méltóan játszva verte két góllal a Diósgyőrt. Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője azonban így sem volt maradéktalanul elégedett: „A vezető gól után visszaestünk, problémák voltak hátul is. A szünet után feljavult a védekezésünk, ezért a DVTK nem igazán tudott helyzeteket kialakítani. Jól zárult a mérkőzés, hiszen Brachi szabadrúgás-gólja gyönyörű volt.”

A diósgyőri mester, Benczés Miklós elismerte, hogy a Vidi jobb volt: „Ahol azt hittük, hogy a legjobbak lehetünk, a középpályán, pont ott nőtt fölénk a Vidi. Nem tudtunk igazi gólhelyzetet kialakítani, hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény a csapatomból, emellett rengetegszer futottunk lesre, ez ellenfelünk védelmét is dicséri.”

Eredmény-OTP Bank Liga, 4. forduló
Székesfehérvár, 4085 néző, v.: Solymosi Péter

Videoton FC-Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Videoton: Tujvel – Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth G. (Polonkai, 74.) – Nagy D., Sándor, Mitrovic, Vasiljevic (Elek, 65.), Gosztonyi (Nikolics, 86.) – André Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa

Diósgyőr: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Dobos – Luque (Arze, 58.), Lippai, Abdouraman, Gallardo – Carreno (Pál, 74.), Seydi (Menougong, a szünetben). Vezetőedző: Benczés Miklós

Gólszerzők: Alves (21.), Brachi (88.)

A 3. forduló hőse, a Kaposvári Rákóczi ezúttal nem tudott csodát tenni, a nyáron megizmosodott Lombard Pápa otthon tartotta a három pontot, így maradt az élmezőnyben.

Véber György elégedett volt az eredménnyel, jó sorozatban van a Pápa, de azért van min javítani: “Jó meccs volt, de simábban is győzhettünk volna, az utolsó 20 perc elég csapkodósra sikerült. A helyzeteinket nagyobb hatékonysággal kellene kihasználnunk.”

A Kaposvár trénere, Sisa Tibor sajnálta, hogy nem sikerült az egyenlítés, de megérdemeltnek tartotta a pápai győzelmet.

Eredmény-OTP Bank Liga, 4. forduló

Pápa, 2500 néző, V: Radványi Ádám

Lombard Pápa Termál FC-Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0)

Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Rása 81.), Tóth G., Totadze, Présinger – Ganugrava, Farkas A. – Lovrencsics, Maric (Varga G. 90.) – Puri (Quintero 67.) – Ferenczi. Vezetőedző: Véber György

Kaposvár: Horváth L. – Okuka, Bank, Zsók, Gujic – Balázs (Jawad 59.), Hegedűs, Pedro, Pavlovic (Grumic 62.) – Kulcsár, Peric (Alekszejev 76.). Vezetőedző: Sisa Tibor

Gólszerző: Lovrencic (42.)

Sárga lap: Totadze (62.), Farkas A. (84.), illetve Okuka (25.), Balázs (36.)

A pont nélküli Vasas-Híd honlapján hiába virít a harcias “A fiúk győzni akarnak!” felirat, a szintén nulla pontos Szombathelyi Haladás elleni hazai meccsen ebből nem sok látszott. Mintha mindkét csapatnak az lett volna a fontos, hogy ne nulla pont legyen a neve mögött.

Az antifocit hozó meccs végén a két gárda valóban osztozkodott a pontokon, de ezen kívül sok biztatót nem lehetett látni.

“Meg kell becsülni a pontszerzést” – Komjáti András mondatában benne volt a Vasas gyenge teljesítményének néma kritikája is. Az örök optimista szombathelyi edző, Aczél Zoltán az idegenbeli pontszerzést a felemelkedés első jelének tekintette.

Eredmény-OTP Bank Liga, 4. forduló

Illovszky Stadion, 500 néző, v.: Szabó Zsolt

Vasas-Híd – Haladás Sopron Bank 0-0

Vasas: Ilizi – Polényi, Sütő, Kovács G., Katona – Kulcsár, Bakos, Bárányos, Jokic (Arsic, 64.) – Homma (Beliczky, a szünetben), Simic. Vezetőedző: Komjáti András

Haladás: Rózsa – Nagy II. G., Guzmic, Korolovszky, Tóth P. (Irhás, a szünetben) – Nagy I. G. (Ugrai, 77.), Búrány, Kovács I., Sluka – Kenesei (Gyurján, 68.), Halmosi. Vezetőedző: Aczél Zoltán

Sárga lap: Sütő (50.), Kulcsár (59.), Simic (91.) illetve Tóth P. (24.), Halmosi (50.), Burány (64.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik