Foci

A Videoton legyűrte a jól küzdő Diósgyőrt

A bajnokcsapat egy remek első, és egy kevésbé aktív második félidő után 2-0-ra legyőzte a Diósgyőrt az OTP Bank Ligában.

Összefoglaló:

Kiváló első félidőt láthatott a 4085 helyszínen szurkoló néző, valamint a televízió előtt ülő közönség. A Videoton remek támadásokat vezetett az első percektől fogva, és már tíz perc alatt eldönthette volna a találkozót. Nem tette, és emiatt az utolsó percekig nem volt biztos, ki nyeri a találkozót.

A 20. percben Gosztonyi remek egyéni teljesítmény után adta be középre a labdát, Alvest teljesen egyedül hagyték, így zavartalanul fejelhetett a kapuba (1-0). A gól után is aktívabb maradt a hazai csapat, különösen Sándor György volt elemében. Gól azonban nem született.

A DVTK az első és aztán a második játékrészben is a témadások befejezésénél volt gondban, számtalan leshelyzetet jeleztek az asszisztensek és a játékvezető.

A fordulás után ezzel együtt nagyot esett a meccs színvonala, a hazaiak ugyanis nem tudták azt a produkciót nyújtani, mint az első félidőben. Ennek ellenére újabb gólt értek el, mégpedig a 88. percben. A nem túl jól játszó Brachi lőtt szabadrúgásból Rados kapujába (2-0).

A Videoton második hazai meccsét is kapott gól nélkül és győzelemmel hozta le. A Diósgyőr sorozatban második alkalommal kapott ki.

A találkozó összefoglalója:

A végeredmény:

Videoton – Diósgyőr 2-0 (1-0)
gólszerzők: Alves (20.), Brachi (88.)

Élő, szöveges közvetítésünket az alábbiakban olvashatod!

92. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, A VIDEOTON ISMÉT HÁROM PONTOT SZERZETT. A VÉGEREDMÉNY: 2-0!

92. PERC: Az első hazai leshelyzet, Nikolics lőtte Alvesnek egy kicsit késve.

90. PERC: Szép volt fiúk, szól a fehérvári drukkerek részéről.

LES 89’
Diósgyőr
A 10. vendég leshelyzet.

88. PERC: A végén csak bebiztosította a hazai csapat a győzelmét. Budovinszky volt szabálytalan Alvessel szemben. A szabadrúgáshoz Alvaro Brachi állt oda, és lövése két kapufáét is érintve kötött ki Rados kapujában. 2-0 a Videotonnak.

GÓÓÓL 88’
Brachi, Videoton
Szabadrúgásból született a gól.
SZABADRÚGÁS 88’
Videoton
26 méterre a kaputól.

88. PERC: Budovinszky lökte fel Alvest, jöhetett a hazai szabadrúgás, a kaputól 25 méterre.

86. PERC: Még egy utolsó hangrobbanás a hazai B-középből. Szükség is van rá.

CSERE 86’
Videoton
Nikolics a pályán Gosztonyi helyén.

85. PERC: Budovinszky végezte el a szabadrúgást, de a labda elkerülte a kaput, kicsit fölészállt.

SZABADRÚGÁS 85’
Diósgyőr
Arzét vágták fel 27 méterre a kaputól.

83. PERC: Brachi jöhetett bedobással, de rosszul végezte el. Jöhettek a vendégek…

LES 82’
Diósgyőr
George nem figyelt eléggé.

80. PERC: Érthetően elégedetlenek a hazai drukkerek, mert Alvesék alaposan visszavettek a tempóból, a vendégek egyre többször tartják meg a labdát, és a hátralévő tíz percben még okozhatnak meglepetést.

79. PERC: Szórványos fütty a fehérvári közönség részéről.

77. PERC: A hazaiak legjobbja, Sándor György passzolt Nagy Dánielnek, de ő a kirobbanó Radosba lőtte a labdát. Jobban alá kellett volna nyúlnia a középpályásnak.

76. PERC: Diósgyőri helyzet: Gallardo passzolt George-hoz, aki éles szögből lőtt, Tujvel hárított.

75. PERC: Horváth Gábor sérülés miatt kellett, hogy lejöjjön a gyepről.

CSERE 74’
Videoton
Polonkai be, Horváth Gábor le.
CSERE 74’
Diósgyőr
Carreno helyett Pál Szabolcs.

72. PERC: Paulo Sousa alaposan felemelte hangját, mert csapata nagyon ráült az eredményre, és fáradtan szövögeti támadásait. Közben a DVTK odaért a Vidi 16-osához, de George nem tudott veszélyesen fejelni az akció végén.

67. PERC: Nagy kérdés, hogy a meccs utolsó szakaszában még egy lendületet vesz-e a Diósgyőr, vagy a hazai csapat bebiztosítja győzelmét…

CSERE 65’
Videoton
Elek Ákos a pályán Vasiljevic helyett.

60. PERC: Két mérkőzés is befejeződött a 4. fordulóban. A Győr negyedik mérkőzését is megnyerte, 1-0-ra győzött a Siófok otthonában, a gólt Aleksidze szerezte. A Pápa a Kaposvárral mérkőzött, és Lovrencsics Gergely góljával szintén 1-0-s sikert ért el.

59. PERC: Megvan a pontos adat: 4085 néző tekinti meg a mérkőzést. Egy kicsivel többen, 4501-en úszták ma át a Balatont.

CSERE 58’
Diósgyőr
Luque helyett Arze

57. PERC: Vasiljevic túlbonyolította, sokszor nem az egyszerű megoldást választják a Székesfehérvár játékosai.

54. PERC: Carreno ismét kapura lőhetett, a helyzet helyzet, igaz, ez is lesállás mellett született. Ha a Vidi nem vigyáz, ráfázhat.

LES 54’
DVTK
Carreno, de meghűlt a vér a hazaiakban.

51. PERC: Milyen érdekes, éppen a Seydi helyett beálló George lövése volt az első helyzet vendégoldalon, Tujvel azonban biztosan fogta a lövést.

50. PERC: Az első játékrészben veszélyesen játszott az első fordulóban duplázó Seydi, most azonban a szünetben lecserélte Benczés Miklós.

48. PERC: Egy kicsit laposan indult a második félidő, de aztán Andre Alves megvillant és három ember mellett vitte el a labdát a kapu felé. A passz aztán kevésbé sikerült.

CSERE a szünetben’
Diósgyőr
Seydi helyett George folytatja.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
DVTK
Következik a második félidő.


45. PERC: Vége az első félidőnek, eddig jó a meccs, fényévnyire van a Vasas-Haladás találkozó színvonalától. Hamarosan folytatjuk közvetítésünket.

45. PERC: A félidő végét egy kicsit meghúzza a Diósgyőr.

SZÖGLET 42’
DVTK
Brachi tisztázott, majd Horváth tette ugyanezt.

39. PERC: Egy kicsit emlékeztet a mérkőzés a Ferencváros-Diósgyőr mérkőzésre. Akkor is egyértelmű fölényben játszott a hazai gárda, azután a végén egy jól eltalált szabadrúgásból egyenlített a miskolci csapat, és elvitt egy pontot a Fradi otthonából. Kérdés, a Vidi beleesik-e ebben a hibába?

38. PERC: A Videoton a héten leigazolta a 27 éves Filipe Olivierát, de a Parmától érkező portugál középpályás még nem játszhat ezen a mérkőzésen.

37. PERC: Tujvel az utolsó pillanatban tisztázott Seydi elől, hosszan ki kellett jönnie kapujából.

36. PERC: A Diósgyőr eddig egyetlenidei bajnokiját sem fejezte be teljes létszámban.

33. PERC: Nagyjából 4000 drukker lehet a stadionban.

32. PERC: Mitrovic szögletéből nem alakult ki nagy helyzet. Érdekesség, hogy eshet eső, fújhat szél, a Vidi szögleteit ebben az évben Mitrovic végzi el kizárólag.

SZÖGLET 31’
Videoton
Luque tisztázott.
Ápolás 30’
Dobos
Seydi találta el véletlenül.

30. PERC: A DVTK nem nagyon tud támadást kezdeményezni. Seydi időközben saját játékostársát, Dobost találta fejen lábával.

23. PERC: Három helyzet egy támadás után: a Videoton előbb Sándor lövésével veszélyeztetett, következett a kipattanóból Alves pöckölése, a labda aztán valahogy Nagy elé került, de végül szögletre mentettek a vendégek. Remekül játszik a Videoton.

20. PERC: Szép góllal vezet a Videoton. Gosztonyi húzta meg a baloldalon, el is esett egy pillanatra, de felállt, továbbvitte, majd nagyon pontosan a középen egyedül álló Alves fejére tette a lasztit. A brazil nem hibázott, 1-0-ra vezet a hazai csapat.

GÓÓÓL 20’
Andre Alves
Gosztonyi beadását fejelte a kapuba.

20. PERC: A vendégek támadásait szinte kizárólag a spanyolok táplálják.

LES 20’
DVTK
Seydi, de csak éppen.

18. PERC: Két helyzetet is elszórakozott a Videoton. Előbb Andre Alves lőtt mellé bal oldalon a védők szorításában, majd egy perccel később Vasiljevic lőtt középről, fölé.

14. PERC: Diósgyőri helyzet, amely leshelyzettel végződött, de a kontra figyelemreméltó volt. Seydi lódult meg a jobboldalon, átadta a másik oldalra Carrenónak, de ő a kapusba lőtte nagy helyzetben, igaz, lesen volt a lövés pillanatában.

LES 14’
DVTK
Carreno volt lesen.

12. PERC: Eddig két mérkőzést játszottak le az OTP Bank Liga 4. fordulójában. Pénteken a Honvéd 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg otthonában, ma délután pedig a Vasas 0-0-s döntetlent ért el a Haladás ellen a Fáy utcában.

10. PERC: A hazai oldalon Brachi, a vendégeknél Luque, Gallardo és Carreno játszik spanyolként a kezdőben. Négy spanyol egy magyar meccsen, nemrég ez elképzelhetetlen lett volna. Az más kérdés, milyen minőséget képviselnek a fent említettek. Igen, megjött időközben a drukkerek hangja is.

SZÖGLET 9’
Videoton
Mitrovic – ki más…

6. PERC: Most kezd előremerészkedni a vendégcsapat is. A közönség egyelőre néma, alighanem itt is a 10. perc utén kezdődik majd a drukkolás – utalva a sporthuliganizmus elleni törvénnyel szembeni szurkolói elégedetlenségre.

SZÖGLET 6’
Videoton
Az első korner a meccsen.

4. PERC: Nagyon nyom a Videoton, amely újabb gólt szerezhetett volna, Nagy Dániel cselei után Sándor György lőtt középről kapura, a labda a kapufáról pattant ki, az ismétlésből Andre Alves hirtelen lőtt, mellé…

LES 4’
Carreno
Nem tudott már visszalépni.

3. PERC: Nagy helyzet maradt ki: jobboldalról jött befelé a labda, Sándor György érkezett a hosszú oldalon, és kapásból lőtt, de egy méterrel célt tévesztett.

2. PERC: Mitrovic végezhetett el szabadrúgást a szögletzászlóhoz közel, de a sorfalról lepattant a labda.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Videoton
Elkezdődött a meccs!


A csapatok már a pályán vannak,
hamarosan kezdődik a két bajnokcsapat találkozója.

Pikáns mérkőzést rendeznek 20 órától a Sóstói-stadionban. Amennyiben ugyanis a Videoton nem tudja legyőzni az újonc DVTK-t, kissé kellemetlen helyzetbe kerülhet Paulo Sousa vezetőedző.

A bajnokcsapat az első fordulóban nem játszott a BL-szereplés miatt, a Siófok elleni találkozót augusztus 17-én pótolják be. A második körben aztán egy sima 4-0-s győzelem következett a Paks ellen, majd a múlt héten egy nagyon sima vereség a Kaposvár ellen (0-2).

A Diósgyőr a ZTE 5-1-es legyőzésével indított, majd a Ferencváros otthonában értek el egy 1-1-es döntetlent. Vasárnap egy felejthető találkozón a Kecskemét elvitte a 3 pontot Miskolcról, ettől függetlenül a DVTK veszélyes csapat.

Hogy miért? Paulo Sousa szerint azért, mert a Diósgyőr mentalitása nagyon jó, a csapat pedig agresszív, egységes, ahol megvannak a kulcsemberek.

Benczés Miklós, a DVTK trénere szerint a Vidi kicsit nagyképűen játszott Sisa Tibor csapat ellen, de ez most nem fordulhat elő. Ennek ellenére szerinte van esélye a bravúrra.

A mérkőzés esélyese ettől még természetszerűleg a Videoton.

A kezdőcsapatok
Videoton: Tujvel – Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth, Nagy Dániel, Sándor, Mitrovic, Vasiljevic, Gosztonyi, Andre Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa
Diósgyőr: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Dobos, Luque, Lippai, Abdouraman, Gallardo, Carreno, Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós

Ajánlott videó

Olvasói sztorik