Foci

Hajnalék legyőzték Raúlékat

A VfB Stuttgart együttese hazai pályán 3-0-ra verte a Schalkét a német labdarúgó-bajnokság első fordulójában.

Öt mérkőzéssel folytatódott a péntek esti Dortmund-sikerrel megkezdődött Bundesliga új szezonja, köztük a VfB Stuttgart-Schalke 04 összecsapással, ahol Hajnal Tamás a kezdőcsapatban kapott helyet a hazaiaknál.

A magyar középpályás nagy szerepet játszott a svábok sikerében, a Stuttgart ugyanis főképp pontrúgások után volt veszélyes, ezeket pedig rendre Hajnal végezte el. A 37. percben honfitársunk egy szögletet ívelt be, Maza kapu felé tartó fejesét aztán Cacau csúsztatta a hálóba.

Hiába volt Raúl és Huntelaar a Schalke támadósorában, a vendégek nem tudtak válaszolni, sőt, a második félidőben kétgólos hátrányba kerültek. Hajnal harcolt ki egy szabadrúgást, a pontrúgásból a mellette elrobogó Molinaróhoz passzolt, az olasz balhátvéd pontos beadását pedig Harnik a kapuba fejelte. Hajnal így második pontját szerezte a kanadai táblázaton, bár ez inkább a jégkorongban használt statisztika.

A vendégek valamelyest felébredtek, kétgólos hátrányban többször veszélyeztettek ellenfelüknél, de még a szépítésre sem futotta. Hajnalt a 79. percben lecserélték, csapata pedig a 89. minutumban Okazaki gyönyörű lövésével állította be a 3-0-s végeredményt.

Hajnalék győzelme képekben:

A tavalyi szezon utolsó fordulójában még a kiesés elkerüléséért harcoló Wolfsburg jól rajtolt az új szezonban, Felix Magath együttese idegenben 3-0-ra legyőzte a Köln csapatát.

Hazai pályán gyűjtötte be a három pontot a Werder Bremen és a Hannover, míg a története első élvonalbeli mérkőzését játszó Augsburg 2-2-re végzett a Freiburg ellen.

Eredmények – Bundesliga, 1. forduló
VfB Stuttgart – Schalke 04 3-0 (1-0)
Gólszerzők:
Cacau (37.), Harnik (56.), Okazaki (89.)
1. FC Köln – Wolfsburg 0-3 (0-1)
Gólszerzők:
Helmes (17., 90.), Schafer (85.)
Kiállítva: Novakovic (80., 1. FC Köln)
Werder Bremen – Kaiserslautern 2-0 (0-0)
Gólszerző: Rosenberg (60., 81.)
Hannover – Hoffenheim 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Schlaudraff (15.), Abdellaoue (30.-11-esből) illetve Salihovic (18.-11-esből)
Augsburg – Freiburg 2-2 (0-0)
Gólszerzők:
Mölders (54., 81.) illetve Cissé (48.), Makiadi (56.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik