Foci

A címvédő sima sikerével indult a Bundesliga

A Dortmund hazai pályán 3-1-re legyőzte a Hamburg csapatát a német labdarúgó-bajnokság első fordulójában.

Pénteken este kezdetét vette a Bundesliga 2011-2012-es szezonja, nem is akármilyen mérkőzéssel: a bajnoki címvédő Dortmundhoz a Hamburg együttese látogatott.

A hazaiak bajnokhoz méltóan kezdték a mérkőzést, úgy futballoztak, mintha nem is lett volna holtidény. A 17. percben a szabadon maradt Grosskreutz kapott jó labdát, a német válogatott játékos lövése a bal kapufáról pattant a gólvonal mögé, így hamar megszerezték a vezetést a sárga-feketék.

A vezetés tudatában sem állt le a bajnoki címvédő, Lewandowski zseniális gólpasszt adott Götzének, aki a kapussal szemben már nem hibázott. Kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre Jürgen Klopp csapata, a Hamburg alárendelt szerepet játszott.

A második játékrészből nem sok telt el, amikor Grosskreutz a második gólját is megszerezte, 3-0 után viszont kissé visszavett a tempóból a hazai alakulat.

A Hamburgnak ettől függetlenül sok esélye nem volt a felzárkózásra, de legalább a szépítés sikerült, a 79. percben Tesche talált a kapuba egy szöglet utáni kavarodásnál.

A találkozó góljai:

A Dortmund 3-1-re nyert az idénynyitón, a címvédő félreérthetetlenül jelezte, hogy idén is a bajnoki címre pályáznak. A Hamburgra még sok munka vár, amíg sikerül összeállniuk.

Eredmény – Bundesliga, 1. forduló
Borussia Dortmund – Hamburger SV 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Grosskreutz (17., 48.), Götze (29.) illetve Tesche (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik