Foci

A Parmából igazolt portugált a Videoton

Filipe Oliviera a magyar bajnok legújabb szerzeménye. A portugál szélső játszott a Chelsea-ben is, legutóbb a Torino kölcsönjátékosa volt.

Még be sem jelentették a portugál labdarúgó érkezését, de a wikipedia angol oldalán már fel volt tüntetve a Videoton neve, mint Filipe Oliviera legújabb klubja. Hiába, az információs társadalom…

A középpályás Bragában született, első csapata a Porto volt, ahová 16 évesen került. Ahogyan a Videoton hivatalos honlapján olvasható, felnézett a Porto felnőtt csapatának játékosaira, így Fehér Miklósra is, akinek tragikus halála megrázta akkoriban.

Claudio Ranieri, a Chelsea vezetőedzője figyelt fel rá 2002-ben, és négy évig az angoloknál is játszott Oliviera, igaz, keveset játszott a Premier League-ben, mindössze öt alkalommal. Kölcsönbe került a Preston North End, majd a Maritimo együtteséhez.

Visszatért portugáliába és 21 alkalommal az U21-es válogatottban is szerepet kapott. A Leioxes és a Braga után 2010-ben az olasz Parmához került, de az elmondása szerint a vezetőedző nem kedvelte, keveset játszott, így kölcsönadták a Torinónak.

Statisztikája alapján 2002 óta egyetlen bajnoki gólt szerzett. Paulo Sousa kereste meg, ő pedig rögtön igent mondott az invitálásra, és a Parma sem gördített akadályt az egyéves kölcsönszerződés elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik