Foci

Bombaerős lesz a Roma a Vasas ellen

Megvan az AS Roma kezdőcsapata a szerda esti, cenenráiumi gálamérkőzésre. Totti, De Rossi és Krkic is a kezdőben kap helyet.

A Vasas-Híd labdarúgócsapata kedd este kapott egy e-mailt, amelyben Luis Enrique kezdőtizenegye olvasható a szerda esti, a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő mérkőzésre.

A Vasas idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, az ünneplés az AS Roma elleni gálamérkőzéssel lesz teljes.

Így kezd a Roma a magyar csapat ellen: Lobont – Cicinho, Heinze, Cassetti, José Ángel – Taddei, De Rossi, Perrotta – Totti – Krkic, Borriello.

A mérkőzés 20 óra 15 perctől kezdődik, de már fél hattól kinyitják a kapukat a stadionban, hiszen negyed órával később a médiaválogatott játszik a dj-válogatottal. A meccs előtt közvetlenül köszöntik a Vasas legendáit, köztük a 70 éves Mészöly Kálmánt.

Az AS Roma repülőgépe 11 óra 45 perckor landol a Liszt Ferenc Repülőtéren, majd Tottiékat innen busz viszi a Ramada Plaza Hotelhoz, ahonnan fél héttől utaznak a stadionhoz. A Roma küldöttségét egy 167 személyes, 737-es típusú Boeing repülőgép hozza és viszi a centenáriumi gálamérkőzés napján. A gép a meccs után már el is indul vissza, az olasz fővárosba.

A Vasasnak egyébként nagyon össze kell kapni magát, mert a magyar bajnokságban eddig mindhárom meccsét elveszítette, és összesen 11 gólt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik