Foci

A Paks edzője erős, motivált Heartsra számít

Kis Károly, az MVM Paks vezetőedzője szerint az edzőváltáson átesett skót Hearts játékosai nagyon motiváltan futballoznak majd az EL-meccsen.

Az EL-selejtező 3. fordulójának első, múlt csütörtöki találkozóján az edinburghi gárda 1-1-es döntetlent ért el Székesfehérváron, így kedvezőbb helyzetből várja a visszavágót. Ugyanakkor a hétfőn menesztett Jim Jefferies helyett kedden kinevezett portugál Paulo Sergiónak a Paks elleni EL-meccs lesz az első összecsapása a Hearts kispadján.

“Az edzőváltás ösztönözni fogja a labdarúgókat, mindenki be akar kerülni, illetve bent akar maradni a kezdőcsapatban” – nyilatkozta Kis Károly a Tolna-megyei egyesület hivatalos honlapján. “Felkészültünk az ellenfélből, ismerjük a játékosaikat, tehát ha egy-két poszton változtat is az új edző, attól még számunkra nem lesz ismeretlen egyik futballista sem.”

A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató Paks vezetőedzője hozzátette, Vayer Gábor két sárga lapja miatt nem léphet pályára Edinburghben, ugyanakkor Csehi Tamás felépült vírusos megbetegedéséből, egyre jobb állapotban van, és Montvai Tibor is kezdi visszanyerni korábbi formáját.

“Már a hazai mérkőzésen is megtapasztalhattuk, hogy egy fizikálisan rendkívül erős csapattal állunk szemben” – mondta Kis. “Nagyon jók a párharcokban, remekül fejelnek, és kifejezetten jól érkeznek a kapu elé. Az biztos, hogy szurkolóik támogatását élvezve, már a mérkőzés elején nagy nyomás alá fognak helyezni bennünket.”

A szakvezető azt mondta, le kell zárniuk a széleket, hogy a skótok minél kevesebbszer ívelhessenek a kapu elé, ugyanakkor a beadásoknál keményen fel kell vállalniuk a párharcokat.

“Szervezetten és masszívan kell védekeznünk, valamint partiban kell lennünk dinamikában, gyorsaságban és gondolkodásban” – tette hozzá Kis. “Csak akkor van esélyünk a továbbjutásra, ha a mérkőzés egyes periódusaiban mi tudunk dominálni. Nincs két egyforma összecsapás, de az előző körben, a Tromsö ellen idegenben megvívott találkozó erőt adhat nekünk.”

A mérkőzés csütörtökön 20 óra 45 perckor kezdődik, a játékvezető a lengyel Robert Malek lesz.

Az MVM Paks várható kezdőcsapata
Csernyánszki Norbert – Heffler Tibor, Éger László, Gévay Zsolt, Szabó János – Bartha László, Böde Dániel, Fiola Attila, Nagy István – Kiss Tamás, Montvai Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik