Foci

Előzetesben maradnak a bundabotrány gyanúsítottjai

Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a bundabotrány hat gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - közölte a bíróság kedden.

A még múlt héten hozott végzés szerint a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás alá vont K. Zoltán és társai ügyében K. Zoltán, L. Mátyás, H. Gábor, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb 2011. október végéig marad előzetes letartóztatásban.

A bíróság szerint valamennyi gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye. K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában emellett a bűnismétlés veszélye is fennáll. A végzés nem jogerős.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásának meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozta. A végzés szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbításával biztosítható.

A bírósági közlemény szerint az elkövetői kör felderítése folyamatban van, így elképzelhető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával vagy más módon meghiúsítanák vagy megnehezítenék az eljárást. K. Zoltán és L. Mátyás tekintetében az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el.

Az ügy hét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását június 30-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Közülük L. Kolos előzetes letartóztatását a múlt héten megszüntette a bíróság, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda június végén jelentette be, hogy hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában.

A bundabotrány gyanúsítottjainak őrizetbe vétele:

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője az akcióról akkor elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, négyen aktív játékvezetők. A Magyar Hírlap Kenesei Zoltán volt labdarúgóként azonosította az egyik gyanúsítottat.

Február 9-én Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a FIFA indított vizsgálatot. A bundázás kapcsán szintén szóba került, tavaly decemberi Argentína-Bolívia U20-as mérkőzést pedig Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt.

A hét személyt azzal gyanúsítják, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik